Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Michelle Eloff (08.10.08) - Kuthumi: 11:11 Fordul a szerencse

Forrás: thelightweaver

Fordította: Mácz Annamária

Hanganyagot készítette: Szigeti Antal

Hanganyag letöltési helye: http://www.mediafire.com/download/8rfwev5333kueez/Kuthumi+11_11+Fordul+a+szerencse.mp3

Michelle Eloff által csatornázva ©

Johannesburg, Dél-Afrika
2008.10.08

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a közvetítő személlyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Kuthumi vagyok, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal, és elhozzam számotokra az összpontosítás, a gondoskodás, a megértés és az isteni bölcsesség áldásait. Üdvözlet szeretteim!

A szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Szeretteim, a (2008.) tizenegyedik hónapjának tizenegyedik napjára eső aktiválás nagyon fontos. Eljött az idő, amikor fordul a szerencse kereke. Olyan körülmények közt találjátok magatokat, amikor körülöttetek minden a folyamatos változás állapotában van, [és] úgy tűnik, hogy a változáson kívül semmi sem biztos, és bár ezt felfordulásként, káoszként és bukásként érzékelitek, [mégis] nagyon fontos [ez] mindannyiótoknak ahhoz, hogy fejlődni tudjatok.

Ennek a kulcsfontosságú dátumnak azért van ilyen nagy szerepe, mert november 11-e és 13-a között lepecsételtetik az összes [olyan] kapu és belépési pont, amelyeket a Sötét Nagyúr arra használt, hogy belépjen a világba - és a világ, amelyről most beszélek, a folyékony energia és folyékony paradigma világa. A sötétség időszaka a végéhez közeledik, és ez esetben befejezitek a Sötétség Korszakában tett utazást, amelyre mi a tudatlanság korszakaként szoktunk utalni. Ez tulajdonképpen a Halak korszaka volt, amikor mindenki elvárta, hogy megmondják neki mit, mikor és hogyan tegyen, most pedig beléptek a Vízöntő korszakába. Ez hatalmatok visszakövetelésének időszaka, beléptek annak tudásába, hogy kik is vagytok valójában, és hogy mi a saját igazságotok. Azzal, hogy ezek a portálok lezárulnak, egy új idővonalra nyertek bebocsátást; egy új tapasztalásba, a Vízöntő energiájának lényegéről.

11-e és 13-a között úgy érezhetitek, hogy részeitek többsége teljesen szétkapcsolódik, sőt talán önmagatokon belül is érzékelhettek valamiféle szakadást. Ebben a három napban aktiváljuk a folyamatot; [ahhoz] hogy működésképtelenné tegyük a belépési pontokat nyugalomra van szükség, a nyugalom és mozdulatlanság e három napján utazást tesztek önmagatokon belül és feltárul előttetek néhány a saját erősségeitek közül, és [feltárul] a bennetetek rejlő bölcsesség. Elmétek a régi paradigma elengedésének erőteljes folyamatán megy keresztül, és a létrejövő eltolódás szó szerint egyik helyről a másikra emel benneteket, ezért azt javasoljuk, hogy ez alatt a három nap alatt arra összpontosítsatok, ami táplál benneteket, arra, ami egyensúlyba hoz, és arra, ami támogat benneteket az életben. Azokra a belső minőségekre összpontosítsatok, amelyek lehetővé teszik mindennek a kibontakozását. Úgy találjátok majd, hogy felszínre emelkednek a korlátozó, a tudatlanságból eredő hiedelemrendszerek, azonban nem maradnak túl sokáig, köszönhetően annak a támogatásnak, amelynek jelenlétét megtapasztaljátok majd. 11-én, 12-én és 13-án magatok közt tudhatjátok több energia közt az enyémet, Kuthumi nagyúrét is. A teljes Elohim [vagyis az „isteni szint”] a változás e grandiózus időszakára összpontosít majd, megtapasztaljátok majd, hogyan zárulnak be a bennetek lévő portálok, amiken keresztül a sötétség hozzáfért legnagyobb félelmeitekhez, és felszínre tör annak felismerése, hogy mi is a lényege a félelemnek. Nagyon fontos, hogy megértsétek azt az illúziót, amely a félelem mindenegyes oldalán, benne, alatta, fölötte, előtte, mögötte létezik. Nagy különbség van a természetes túlélő ösztön és a mesterségesen létrehozott félelmek között.

Óriási mennyiségű információt adtunk át az elmúlt néhány hétben azzal kapcsolatban, hogy hogyan dolgozhattok az énetek ezen aspektusaival. Ezeket ne lökjétek félre, mondván, [hogy] lényegtelenek, és [még] ha úgy [is] érzitek, hogy nagyon erősek vagytok jelenleg az életben, és csak kevés félelem van bennetek, ez nem jelenti azt, hogy nem profitálhattok abból, ami közvetítésre került. A 13-tól kinyitásra kerülő átjáró behozza a fény összes energiáját. Az Istenek és Istennők, a Fény Nagyurai, és Úrnői belépnek a Folyékony Univerzum birodalmába, és behatolnak az összes arra kész, nyíltszívű lélek tizenkét pontú csakrarendszerébe, ezalatt pedig azokat a készenálló lelkeket értjük, akik készek teljesen szembenézni önmagukkal, teljesen visszakövetelni hatalmukat és magabiztosak az előttük álló küldetésükben.

November 13-tól az energiák teljesen megváltoznak, egy teljesen új jel [új impulzus] kerül beintegrálásra a testetek DNS-ében. Az integrációs folyamat november 13-tól 21-ig zajlik majd, ezalatt az idő alatt egyszerűen megszabadultok attól, amiről úgy vélitek, hogy többé nem fontos része az életeteknek, folyamataitoknak, gondolataitoknak, attitűdjeiteknek és hiedelmeiteknek. Nem kell félnetek ettől, a folyamat könnyedén és kegyelemmel bontakozik ki. Ez az év egyik legvarázslatosabb időszaka, és rendkívül fontos fázis a december 21-re való készülődésben.

Néhányan közületek már tisztában vannak azzal, hogy közülünk néhányan, a Felemelkedett Mesterek egy sokkal magasabb rezgésbe emelkedünk fel, és saját fejlődésünk eredményeként engedélyt kaptunk arra, hogy magunkkal vigyük [mind]azokat, akik erre készen állnak, no nem ugyanabba a birodalomba, de egy [annál] magasabb szintű világba, mint amiben eddig léteztetek, ám ez irgalmatlan nagy felelősséget jelent énetek felé, öntudatosságot, önszeretetet, önmagatok elfogadását, mert most arra kell felkészülnötök, hogy az Arany Kor valódi jelzőtüzeiként bukkanjatok fel.

Ettől a ponttól az életetek útja, az életfeladatotok és küldetésetek, ha így akarjátok nevezni, teljesen új értelmet nyer, kipattan, mint a nap első sugarait üdvözlő virág, és ekkor fogjátok megérteni, hogy [miért] hangsúlyoztuk ki annyira az én mesterévé válást azáltal, hogy elfogadjátok, szeretitek az énetek és teljes felelősséget vállaltok érte, mert most kell alkalmazni mindazt, amit tanultatok. Ebben az új birodalomban nincs helye az alacsonyabb frekvenciájú emberi viselkedésnek, felvilágosultabb emberi lényként léptek színre, és új mintákat hoztok létre. Ez a sorsotok, és ezért teszitek ezt ma.

A mai közvetítés kicsit különbözik attól, amit általában csinálni szoktunk, és azt szeretnénk, ha elvégeznétek bizonyos gyakorlatokat, amelyekből összeáll a teljes kép arról, amit mi létrehozunk. A legelső tennivalótok, [és] szánjatok rá annyi időt, amennyi csak szükséges, hogy írjátok le az összes, de tényleg az összes dolgot, amit valaha is megbántatok az életetekben. Írjatok le minden félelmet, negatív hiedelemrendszert önmagatokkal, az egészségetekkel, a kapcsolataitokkal, a pénzzel, a családdal, a képességeitekkel és a kreativitásotokkal kapcsolatban. (Legalább négyet mindegyik címszóhoz.) Ha ezzel végeztetek, tegyétek félre ezeket az oldalakat, és képzeljétek el magatokat Istenként vagy Istennőként, amint letekintetek magatokra a Kozmosz közepéből, a tiszta, isteni fény és szeretet birodalmaiból. Szánjatok rá néhány percet és [először] szívjátok be ezt az esszenciát a testetekbe, és ne kezdjetek bele a következő gyakorlatba [addig], amíg meg nem érzitek ennek az erőnek, ennek a fénynek óriási kiterjedését önmagatokban. Amikor már érzitek, [akkor pedig] azt akarom, hogy írjatok le minden egyes bölcsesség-gyöngyszemet, amelyet az élettapasztalaitok eredményeképpen ki tudtok olvasni az Isten és az Istennő elméjéből. Azt akarom, hogy írjatok le minden reményt, minden örömöt, amit megtapasztaltatok az életben, aztán pedig azt akarom, hogy írjatok levelet önmagatoknak az Isten/Istennő keze által. Ebben a térben az Isten és az Istennő át tud jönni rajtad keresztül. Ha úgy találod, hogy elméd megpróbálja elvonni figyelmedet, állítsd le, végy mély lélegzetet, lazíts, és erősítsd meg: Isten vagyok, Istennő vagyok, és mantraként ismételgesd ezt, amíg csak szükséges, amíg az erős érzés vissza nem tér, aztán folytasd az írást. Csak akkor fejezd be, mikor úgy érzed, hogy már mindent elmondtál. Ne elemezd a folyamatot, ne állj le, hogy elgondolkozz azon mit is írsz, hagyd, hadd áramoljon, és ha írás közben megjelenik az ítélkezés, [akkor] állj le, végy mély lélegzetet, kezd újra a mantrádat, majd folytasd az írást.

Ez a gyakorlat kihívás elé állítja a régi paradigmás éned, arra készteti, hogy a legnagyobb tisztelettel, de lépjen le életed irányításának színpadáról, és mondjon le az irányításról emberi éned felsőbb szintű aspektusa javára, akivé lassan válsz. Ez az egyik legfontosabb gyakorlat, amit most önmagadért elvégzel. A gyakorlat mögött rejlő cél pedig az, hogy segítse azoknak a belépési pontoknak a lezárását, amiket a sötétség használt arra, hogy hozzáférjen a félelmeidhez. Nem tehetsz mást, csak hogy elengeded, amikor látod, [hogy] mit éltél meg a félelmeiddel, a hiedelmeiddel és az attitűdjeiddel kapcsolatban. A megbánásaid mozgatórugókká válnak, amelyek arra ösztönöznek téged és viselkedésedet, ami gyakran kompromisszumokban, önmagad szabotálásában, sértegetésében ölt testet, meg abban, hogy igent mondtok, mikor valójában nemet akartok mondani vagy fordítva. Az összes félelmetek [illúzió], és ha látjátok melyek ezek a félelmek, és emlékeztek az elején elmondott szavaimra, hogy minden illúzió a félelemben, fölötte, alatta, előtte, mögötte és minden oldalán, akkor elkezditek megérteni, hogy a felsőbb szintű, bölcs ember esszenciaszinten magában hordozza a képességet és az eszközöket mindennek az átalakítására. Ez egyike főbb beavatásaitoknak, és mondhatni „teszteli” az alkimista képességeiteket. Az alkimistának át kell alakítania a saját életét, mielőtt az alkímiát másokkal együtt gyakorolhatja.

Az alkímiai folyamat a kristályszív megnyitása; annak a helynek [a megnyitása] bennetek, amelyik az Isten és az Istennő tiszta esszenciáját tartalmazza, az egyetlen énetek két isteni kifejeződését. Az a levél, amelyet az Istentől és az Istennőtől kaptok, az igazságot tartalmazza, a kihívás számotokra abban rejlik, hogy elfogadjátok-e az igazságot önmagatokkal kapcsolatban. A legtöbb embernek ez nehezére esik, mert ők [is] és ti is a múltatok hamis hiedelmeire és félelmeire építettétek az identitásotokat, elfogadtátok ezeket igazságokként, akár tudtátok bizonyítani, akár nem, akár valósak voltak, akár nem, és így szóltatok: ez vagyok én. Egyetlen kérdésem van számotokra: Még mindig a külső világ félelemmel és ítélkezéssel teli kivetítései által motiválva akarjátok-e élni az életeteket, vagy [pedig] készen álltok már arra, hogy az autentikus énetekké váljatok?

Az egó vitatni fogja, amit az Isten és az Istennő mondott neked, de ez nem a te problémád; ennek a fénynek az integrálására összpontosítani és ezt a gyakorlatot elvégezni a sötétség korszakából kivezető út része, a tudatlanság korszakából kivezető út része, [része] azon útnak, ami a folyékony fény új birodalmába vezet. Ez az a fény, ami egyfajta falat formál mögötted, védő szerkezetként, és ez az a folyékony fény, amelyre számíthattok, amelyre támaszkodhattok, amelyben bízhattok, hogy tovább visz benneteket, hordoz benneteket, az energiája pedig végtelen, és örökké jelen van.

Ez a konkrét gyakorlat segít megértenetek és elérnetek a megvilágosodást; annak megértését, hogy mi motivált benneteket egész életetekben, és annak világosságát önmagatokban, hogy ezek a motivációk nem azt jelentik, akik ti valójában vagytok. Ez a gyakorlat nem csak felkészít benneteket a felemelkedés második hullámára, de hozzájárul új világotok megalapozásához is, amit mi az Új Élet Ígéretének nevezünk.

Nada úrnő lesz ebben segítségetekre, mert mellettem ő az Új Élet Ígéretének energiáira rávilágító lény. Számos módon feltárul előttetek, hogy az általatok megszerezett bölcsesség gyöngyök hasznosításának fontossága, annak fontossága, hogy rácsatlakozzatok az öröm- és hálaforrásotokra, és a képességre, hogy higgyetek a reményeitekben, az álmaitokban és a vágyaitokban anélkül, hogy bármilyen kimenetelhez kötnétek magatokat, vagy bármilyen korlátozást hoznátok létre azáltal, hogy valami konkrét dolog kibontakozását várjátok el. Helyezzétek az álmaitokat ennek a folyékony szeretetnek a folyadékába, és bízzatok benne, hogy az, ahol most vagytok eljuttat benneteket oda, ahol lennetek kell, a leggyönyörűbb, legcsodálatosabb módon, és néha varázslatosan, de mindig elegáns módon.

Tapasztalataitok a legvadabb elképzeléseiteket felülmúló módon változnak meg. Egyfajta szűzhártyán hatoltok most át. Ez az új világ mutatja majd meg nektek, hogy az összes általatok követett tanítás, mindig is erre a pillanatra készített fel benneteket. Arra is rájöttök majd, hogy a tudatlan emberi lény korlátozó tulajdonságaival képtelenség megérteni, hogy mi rejlik e mögött a szűzhártya mögött. Azért használjuk kimondottan a szűzhártya szót, mert most szűz területre léptek, és ezen a szűzhártyán csak ti hatolhattok át, mivel ezt a világot ti teremtettétek, magatokkal, magatoknak. Emberek milliárdjai dolgoznak hasonló mintázatokon, de csak egyetlen egyedi belépési pont van mindegyikőtök számára, ám a régi hozzáférési pontokat biztonságosan le kell zárni azért, hogy behatolhassatok ebbe a „szűz világba”.

Meg fogjátok látni milyen fontos ez az utazás számotokra. Azt is kezditek felismerni, hogy milyen fontosak a kihívásaitok, és azt javaslom, ha egyszer már végigolvastátok, akkor olvassátok el újra és újra az Istentől/Istennőtől kapott levelet, és akkor hálával gondolhattok az összes kihívásra, minden elejtett könnycseppre, minden pillanatra, amikor sírtatok, amikor meg voltatok bántva, amikor fájdalomban és szenvedésben volt részetek, mert mindez hozott el benneteket ide, ahol most vagytok, és az érzelmi, mentális és spirituális érettség e kombinált energiája biztosítja számotokra a belépést a folyékony fény, a folyékony szeretet és a folyékony tudatosság világaiba. A mennyei királyság olyan részébe léptek be, ahol korábban még sohasem jártatok. Jézus mester azt mondta, hogy az ő atyjának házában számos szoba van. Olyan utazásba vágtok bele, ami garantálja, hogy soha többé nem lesztek már ugyanazok.

Nos, szeretteim, fogjatok hozzá ehhez a gyakorlathoz amilyen gyorsan csak lehet. Én, Kuthumi már aktiváltam az energiarácsot körülöttetek, ami majd támogat benneteket ebben az időszakban. Létrehoztunk egy háromdimenziós kristályszívet is körülöttetek, ebben a kristályszívben ott van valódi esszenciátok. Személyes segítőitek, a Küszöb Őrötök, gyógyító angyalotok és mestertanítótok [mind] ott vannak veletek ebben a kristályszívben ezen időszak során, használjátok ezt arra, hogy létrehozzátok annak alaprajzát, amit ebben az új időben szeretnétek elültetni, gondozni, termeszteni, és learatni. Ha egyáltalán lehetséges ez, akkor kezdjetek bele ebbe a folyamatba rögtön a közvetítésem befejezése után, és ünnepeljétek az új hajnalt a folyékony fény új világában.

Szeretteim, kiérdemeltétek, hogy beléphessetek a mennyei királyság eme birodalmába. Ez a ciklus utolsó szakasza. Nem is olyan régen azt mondtam, hogy olyan ez, mint az utolsó néhány száz méter lefutása, adjatok bele mindent, és egyetlen pillanatig se kételkedjetek abban, az abszolút legjobbnál semmi kevesebbel nem kell beérnetek. Tegyétek bele ebbe a gyakorlatba a szíveteket, a lelketeket, a szellemeteket, az esszenciátokat, és ígérem, nem fogjátok megbánni.

Legyetek tudatában, hogy a kollektív tudatosság még nagyobb stressznek és megterhelésnek lesz kitéve az átalakulás e három napos időszakban. A félelem növekedhet a kollektív tudatosságban, mert a világotokban uralkodó gazdasági helyzet még feszültebbé válik, és ez a feszültség táplálja a kollektív félelmet, de mostanra már tudnotok kell, hogy a sötét energia minden erejével kitart majd, és gondoskodik róla, hogy mindent és mindenkit lerántson magával, [amit és] akit csak tud, és biztos vagyok benne, hogy ti nem tartoztok azok közé, akiknek a terveiben az alászállás szerepel, igazam van? (Igen.) Nagyon helyes.

Nos, a fény, ez a folyékony fény nagyon fontos, mert néhány testi tünetben is jelentkezik majd. Ez a folyékony fény folyékony szeretetet tartalmaz, úgyhogy a folyadék fontos szerepet játszik majd a folyamatban, amellett, hogy elegendő folyadékot biztosítotok a testetek számára, minimum két litert naponta, elhagyva a kávét és az összes koffeint tartalmazó italt, mert azok dehidrálják a testeteket, ezért aztán a víz és a többi folyadékok támogatják majd ezt a folyamatot. A folyékony fény és a folyékony szeretet átmossa mindazokat a területeket, amelyek azokat a hozzáférési pontokat tartalmazták, ahol a sötétség legnagyobb forgalma zajlott. A Sötét Úr azonban lehetőséget kapott arra, hogy belépjen a saját fény-énjébe, és ti számos gyógyulásnak lehettek szemtanúi. Azt is belátjátok majd, hogy az élet ellentétpárjai elképesztően viccesek, és amikor belátjátok, úgy értem, valóban látjátok, hogy az élet valójában csak egy játék, akkor váltok drága lelkek, igazán szabaddá.

Sose feledkezzetek meg arról, hogy mesterek vagytok, akik emlékeznek igazságukra emberi formában, és abszolút semmi sem állíthat meg benneteket, hogy elérjétek a teljes mester tudatosságot emberi formában, semmi, kivéve önmagatokat! Így van ez szeretteim, ezekkel a szavakkal távozom, és arra ösztönözlek benneteket, hogy végezzétek el a gyakorlatot éppen annyira, ahogyan néhányan egyáltalán nem akarjátok elvégezni, és [ha] ezeregy kifogást találtok rá, hogy miért nem kéne elvégeznetek, akkor kényszerítsétek magatokat az elvégzésére, minél kevésbé akarjátok megcsinálni, annál nagyobb szükségetek van rá. Ez az én felszabadító ajándékom számotokra.

Legyetek tudatában, hogy mindig jelen vagyunk, mindig utat mutatunk, mindig támogatunk, és mindig védünk benneteket, és legyen minden a legnagyobb rendben a világotokban, az utatok során, a béke szívetekben, elmétekben, testetekben, lelketekben történő lehorgonyzása során.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség arany sugarának chohanja, és szeretettel köszöntelek és megáldalak benneteket.

Adonai.