Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kuthumi és Hilarion Nagyúr – Az 5. dimenziós gyökércsakra aktiválása

Michelle Eloff© közvetítése által
Johannesburg, Dél-Afrika;
2005. március 2.
Fordította: Hatejer Emese
____________________________________________________________________________________
Hilarion segédkezik az aktiválásban a mai napon, újra földelni téged a fizikai testedben, visszahozni a földre, hogy úgy mondjam. Ez a földelési folyamat szolgál téged, abból a célból, hogy megnyilvánítsd a valóságodat, ami megillet az isteni jogod szerint. Ez földelési folyamat, azért is történik, hogy segítse a belső gyermekedet visszaszerezni az isteni jogot a Földön, és a saját igényei megtestesülésében is.
______________________________________________________________________________________________

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a közvetítő személlyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

____________________________________________________________________________________

Kuthumi vagyok és a szeretet és bölcsesség sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy elhozzam nektek a világosság, a bizalom és igazság felismerésének áldásait. Üdvözlet szeretteim. Szívünkben hatalmas örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, mialatt szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.
 
Szeretteim, összegyűltünk veletek ez alkalommal a Krisztusi energiák jelenlétében, Hilarion Mester előlép átölelve az energiáidat a fény rubinvörös köpenyével. Ez a fény ott van, hogy segítsen neked megtartani az energia magasabb frekvenciáit, hogy behúzhasd a csakra rendszeredbe. Az egyik oka annak, amiért olyan sokat dolgozunk veletek ezen, a koronacsakrától le egészen a gyökérig, hogy az energia rendszerét kiegyensúlyozunk a csakráitokon belül. A gyökércsakra tünetei közül az egyik az, mikor nem működik kiegyensúlyozott módban, és ilyenkor az energiák egésze fennakad. Lélegezz a saját kényelmes ritmusodban, és képzeld el magad egy tündöklő kertben.
 
Ez a te személyes béke kerted, az Éden Kertje. Ez az a helyen, ahol 100 %-ig biztosságba és nyugalomba lehetsz. Ez az a hely, ahol minden igényed beteljesül az összes szinten. Ez a gyönyörű szépségű kert táplálja az összes tested és felemeli az energia szintedet, ami által feloldja az összes feszültséget benned és szétszed bármilyen beragadt energiát, ami hozzáköt téged bármilyen negatív tapasztalathoz és segít összehúzni magad újra egybe.Töltsünk el egy kis időt itt, hogy felszívhasd a szépséget és békét ebből a kertből és ismerd el, hogy ez a szépség és béke visszatükröz mindent, ami már benned várakozik, hogy végre felismerd. Ahogy most sétálsz, tekints le és vedd észre, hogy valójában egy ösvény mentén haladsz. Most kövesd ezt az ösvényt addig, amíg nem találod magad egy hatalmas arany kapu előtt állva, aminek mindkét oldalán egy-egy sárkány van.
Mikor elérted az arany kaput, kérd meg a sárkányokat, hogy engedjenek belépni Shamballába, és ha az engedélyt megadták a kapu kinyílik. Folytasd az utadat Shamballa nagyszerű világába. Kövesd az ösvényt előtted és pillants meg egy lényt pompás smaragd zöld fényben tündökölve, amint az útját feléd veszi. És ahogy közelebb érsz, felismered őt, mint a Megnyilvánítás/Manifesztáció Urát, Hilarion Nagyurat. Üdvözöl téged Shamballa világában. Képzeld el, amint megfogja a kezed és elvezet téged a Rubinvörös templomba Shamballa központjába. Ne lépj még be a templomba, amikor felismered ezt az épületet, egyszerűen várj kint, amíg Hilarion bemegy. Mielőtt belépnél a Rubin templomba, engedélyt kell kérned a rubinvörös tudatosságú Szellem jelenlététől, hogy beléphess. Kérlek, tedd meg most.
 
Ha az engedélyt megkaptad az ajtók kitárulnak. Folytasd az utadat és állj Hilarion elé a templom közepébe. Hilarion megfogja a mindkét kezed és mélyen a szemedbe néz; még egyszer üdvözöl téged Shamballában és a Rubin templomban. Emlékeztet téged arra, hogy ma aktiválod a rubinvörös köpenyedet, a kristály testeid finom testei közül az egyiket, amelynek a teljes mértékben fejlődő 5. dimenzión belüli folyamatában vagy. Az 5. dimenzió a gyökereztető rendszere a kristály testednek. Ez az a hely, ahol fel fogod építeni a tudatosságodat a mai naptól. A rubin köpeny ezen a folyamaton keresztülhaladva integrál más testeket, és ahogy végig visszük ezt az aktiválást a mai napon a rubin köpenyed megteszi útját más szinteken keresztül, hogy egyesüljön/összeolvadjon a fizikai testeddel, és ahogy ezt teszi, ez automatikusan felemeli a tudatosságodat a végső szintekre az 5. dimenzióba.
 
A tudatosságod szintjei megnyilvánultak és integrálódtak közvetlenül a 7 fő csakrán keresztül, ami legyökereztet téged a földhöz és az energia más síkjaihoz.
 
Hilarion Mester jelez, hogy most már ideje, hogy behívjuk az összes létező fényének a jelenlétét is. Azzal kezdi, hogy segítségül hívja a Gyógyító Angyalod jelenlétét, kérd fel a Lelki Szüleidet, hívd be a Fény összes isteni Mesterének jelenlétét, akik veled munkálkodnak függetlenül attól, hogy ismered-e a nevüket vagy sem. Most kérd a jelenlétét a fizikai szüleidnek.
 
Adj hálát nekik minden dologért, amit megmutattak neked, amit nem akartál tovább folytatni az életedben. Adj hálát nekik, hogy emlékeztettek téged arra, hogy az választottad, hogy most inkább megbocsátasz és elengedsz. Köszönd meg nekik ezeket a csodálatos eszközöket, amivel elláttak téged, amelyek belső erőként és minőségeként nyilvánultak meg, amiket tápláltál a viselkedésük eredményeként, mint a tetteik vagy tétlenségük eredményeként. Hilarion Mester arra kér, hogy nézd meg a kapcsolatodat a földi szüleiddel, mint amely tökéletes, azért mert az összes szerződés tiszteletben volt tartva.
 
Minden, amit meg kellett tennetek együtt megtettétek. Most, ha lenne itt valami különleges, amit el szeretnél mondani a szüleidnek. Hilarion megkér téged, hogy menj előre és mond el – bármit, ami az elmédből vagy a szívedből jön. Most ha szükséges bocsáss meg a szüleidnek mindenért, amit megtettek vagy sem. Mond el a szüleidnek, hogy visszaköveteled az összes hatalmadat, amit valaha tudatosan vagy tudattalanul átadtál nekik. Képzeld el magad, miközben elnyelsz egy energiát a testedben, ez szimbolizálja az elvesztett hatalmadat. Lásd, ahogy ez letelepedik a gyökércsakrádba. Most mond el a szüleidnek, hogy visszaadod nekik az összes hitrendszeredet, hozzáállást, viselkedési mintát vagy feltételt, amit befogadtál, felvettél tőlük, és amik nem az autentikus éned részei. Képzeld el magad, ahogy visszaadod az energia egészét; képzeld el, ahogy ez az energia kiemelkedik a gyökércsakrádból a tenyereiden keresztül és belép az ő energiamezejükbe. A gyógyító angyalok most ellépnek a testedtől. Hilarion mester lép elő és mögéd áll. A jobb kezének tenyerét a hát alsó részére helyezi, a bal kezének tenyerét a koronacsakrádra. A kezei csakrái most megnyílnak és feloldó energiát küld a testedbe abból a célból, hogy feloldjon valamennyi energiát, ami hozzáköt a szüleidhez, azt ami bármilyen formában vagy alakban hozzárögzít téged tudatosságukhoz: a 3. dimenzionális korlátozás, hiányosság, és vesztesség tudatához. Ahogy Hilarion mester tovább folytatja ezt, neked tudatosan meg kell erősítened, hogy úgy döntesz, hogy visszaköveteled az igazságod egészét. Erősítsd meg, hogy visszahúzod az energiameződbe a felsőbb éned összes autentikus aspektusát. Hívj be az autentikus fénybe minden viselkedésformát és hitrendszert azt, ami hozzád tartozik, hogy egyesüljön veled újra. És jelents ki, hogy tudatosan úgy döntesz, hogy megszabadulsz minden dologtól, minden személytől és minden hitrendszertől és magatartástól, a tudatosságod bármelyik szintjén, ami összeköt téged bármilyen tapasztalattal, ami nem tükrözi vissza a legmagasabb igazságodat és autentikusságodat. Lélegezd ezt be, húzd ezt a tudatosságot a testedbe. Ahogy ezt teszed, a rubinvörös köpeny elkezd a fizikai testeddel összeolvadni, miközben megemeli az energiameződ rezgését. Ahogy ezek az energiák összeolvadnak, adj hálát a földi szüleidnek, hogy jelen vannak veled a mai napon, miközben szemtanúi ennek az aktiválásnak és beavatásnak. Áld meg szeretetben és engedd el őket. Most képzeld el magad, ahogy kézen fogod a belső gyermekedet, képzeld el, hogy kézen fogod a serdülő énedet, és vezesd őket az új önmagad energiamezejébe, az új testedbe, annak érdekében, hogy egyesüljenek veled és az összes finom testeddel és a rubin köpennyel. Lélegezz be mélyen, amint kilélegzel a rubin köpenyed integrációjának végső szintje is lezajlik és az öntudatod egésze felemelkedik az 5. dimenzióba. Lélegezz be mélyen megint, képzeld el szilárdan legyökerezve magad az 5. dimenzión belül, és még mindig, szilárdan leföldelődve Föld Anyába a tudatosság egy magasabb szintjén keresztül. Hilarion Mester tovább küldi ezeket az energiákat, keresztül az gyökércsakrádon és a koronacsakrádon. Most eléd lépünk, azért hogy a bizalom erejére emlékeztessünk téged. A bizalom megtört a gyökércsakrában, ez az ahol elkezdődött mindez. Ez a folyamat ma megkönnyíti gyökércsakrád újjáépítését azért, hogy kellőképpen megkönnyítse az össze folyamatot ettől a naptól kezdve, miközben megköveteli a képességedtől, hogy lépéseket tegyél afelé, hogy teljesen bízzál önmagadban, abban, hogy a bizalom az életben támogatni fog téged, bízva benne, hogy biztonságban vagy a világban és biztonságos számodra, hogy bízzál – biztonságos számodra, hogy érzel, biztonságos, hogy vagy. Hilarion Mester energiája feltölt téged, megsegítve az új kapcsolatod kialakulását a fizikai testeddel. Próbáld meg, és ne felejtsd el, hogy a fizikai test megismerése fontos, a nyelvének megértése azért, hogy megfelelően tudd irányítani, hogy mivel tápláld őt, azért hogy eléggé biztonságban tudd érezni magad, hogy válaszolj a szükségleteire, akkor amikor fáradt és stresszes, érezd a biztonságot eléggé, hogy megbízz ebben az életben ami támogatni fog téged, azért hogy megpihenhess, hogy meg tudd fiatalítani az energiáidat. Végy egy mély levegőt, és amint kilélegzel, ismerd el, hogy hajlandó vagy kiépíteni ezt az új kapcsolatot a fizikai testeddel. Amint veszel egy mély lélegzetet és kilélegzel, ismerd el, hogy hajlandó vagy elkezdeni szeretni fizikai tested. Amint belélegzel, töltsd meg a tested energiával és amint kilélegzel ismerd el, hogy hajlandó vagy megtenni a tőled telhető legjobbat, hogy saját részedként lásd a fizikai testedet, nem mint valami különálló dolgot, ami szabotál téged, szenvedést és fájdalmat okozva neked. Szeretett együnk az utazásod a fizikai testedbe traumatikus volt, különösen a születés folyamata egy olyan helyre, ami ismeretlen volt számodra, a fény világai után, majd pedig egy anya méhén belüli hely, még ez a hely is úgymond traumatikus volt néhányatoknak. Most kapsz egy lehetőséget, hogy újjászülhesd magad, de önmagad megszülése egy teljesen más világban tart téged, egy olyan világban, ahol biztonságosan és kényelmesen érezheted magad. A rengeteg szenvedélybetegség, amivel az emberiség szembesül ezekben az időkben a gyökércsakrából ered és azáltal, hogy felépítesz egy fizikai kapcsolatot a testeddel, képes vagy megérteni, hogy hogyan manifesztálj minden szükségletet, amivel találkoztál. Ha az érzelmi testednek hiányzik a gondoskodás vagy a táplálék, akkor étkezési rendellenességként nyilvánul meg ennek következtében. Amikor kapcsolatban vagy a fizikai testeddel képes leszel megérteni, mikor érzelmi éhség, vagy amikor fizikai éhség van jelen. És ha tudod, hogy nem fizikailag vagy éhes, akkor tudni fogod, hogy tenned kell valamit, hogy kielégítsd magadban az érzelmi éhséget. Ez azt jelenti, hogy el vagy látva a tudatossággal, hogy lépéseket tegyél afelé, hogy megold a problémát, inkább mint, hogy egy függőséget tápláló lefelé haladó spirálban találd magad, ami megtöri az ember bizalmát a testében, és amely elválasztja az embert a testétől. Ugyanaz vonatkozik azokra az emberekre, akik úgy érzik, hogy elhagyta őket a Szellem, mert bizonyos pénzügyi szükségleteik nem teljesülnek, bizonyos alapvető követelmények a fizikai világon belül nem teljesülnek.
 
Azáltal, hogy visszatérsz a testedbe és érzed a testedet, tudván, hogy mire van szüksége, ezáltal képes leszel arra, hogy energiákat húz be, így tehát minden igényed teljesíteni tudod. Sok ember húz be energiát a magasabb világokból, azért mert nincs leföldelve, viszont ez az energia tovább lebeg az energia testben, és soha nincs lehetősége arra, hogy fizikailag is megvalósuljon. A tudatosság segít neked megérteni, hogy az energiád hol blokkolódik, pontosan milyen szinten. A félelem földeletlené tesz. Mikor úgy döntesz, hogy a félelem eszközei motiváljanak, a félelemből eredő trauma azt váltja ki a testedben, hogy visszavonulj, ami azt jelenti, hogy visszavonod az energiáidat az alsóbb csakrákból, behúzva ezt a felsőbb csakráidba, amiatt mert nem érzed biztosságban magad a fizikai világban, ami annyit tesz, hogy nem tudsz fizikailag megnyilvánulni. Azáltal, hogy a múltban tartózkodsz, és erre koncentrálsz, ez ilyenkor azt váltja ki, hogy földeletlenné válsz, azért mert nem vagy jelen a fizikai világban. Kivetítve magad a távoli jövőbe szintén földeletlenné tesz, mert nincs semmi a jelenben, ami itt tartana téged. Tehát tanulj a múltadból, és tervezd a jövődet, de légy jelen annak érdekében, hogy a jövőd ne legyen olyan, mint a múltad. Végy egy mély levegőt most, és amint kilélegzel Hilarion Mester elveszi a kezeit a csakráidról és még egyszer eléd áll.
 
A kezébe manifesztál egy rubinvörös ékkövet, és a kezedbe helyezi és megkér rá, hogy helyezd ezt az ékövet a gyökércsakrádba, képviselve az élet ékkövét, ami te vagy, képviselve az ékkövet, ami az élet, és amikor ez a kettő össze tud olvadni, hogy egyként tudja tapasztalni egy élet egy ékkövét.
 
Sokan közületek kihívásokat tapasztaltak az elmúlt hetekben ezzel a különleges aktiválással kapcsolatosan. Néhányatoknak a fizika egészségével volt zűrzavara, néhányatokat az aggasztotta, hogy bizonyos szükségletei nem elégültek ki fizikai világodban. Néhányatokat a saját bizalma hívta ki, és néhányatoknak választania kellett, hogy a belső forrásában vagy egy külső forrásban bízik meg.
 
Néhányatoknak meg kellett tanulnia egy értékes leckét, hogy földeltté váljon. Sokatoknak kellett megtanulnia, hogy eleressze a régi ösvényeket, és megbízzon abban, hogy az új ösvény mindent biztosít, amire szüksége van. Meg kellett tanulnod az összes kihívásban lévő értéket. Fontos, hogy ezt a bölcsességet magaddal vidd, tehát használd ezt, hogy lerakd az új alapokat, ez a bizalomról szól önmagadban szeretet egyetlenünk és a higgyél abba, hogy meg van a képességed, hogy manifesztálj teljesen egészében mindent, amire szükséged van, azért mert társteremtőként dolgozol a Lelkeddel. Hilarion Mester most megáld téged szeretetben.
 
Elismeri, hogy a rubinvörös köpenyed a helyére került, a tudatosságod felemelkedett az 5. dimenzióba. Most adj köszönetet a fény összes lényének, akik jelen voltak, és tanúi voltak az aktiválásodnak, és energetikailag támogattak és megkönnyítették a folyamatot.
 
Adj köszönetet a belső gyermekednek és a serdülő önmagadnak, azért hogy átléptek az 5. dimenzióba veled. Adj köszönetet önmagadnak, hogy ezt az utat választottad.
 
Adj köszönetet Hilarion mesternek és adj köszönetet a Rubinvörös templomnak, azért hogy helyet adott az aktiválásodnak. Végy egy mély levegőt és fordulj meg és lépj ki a templomból. Mielőtt távoznál, fordulj meg és köszönd meg még egyszer a templomnak. Köszönd meg Shamballa világának, hogy vendégül látott és vedd az utad kifelé. Mikor elhagytad Shamballát a kapuk bezáródnak mögötted.
 
Adj köszönetet a sárkányoknak, hogy engedélyt adtak a belépésre. Menj át a megszentelt kerteden, végy egy mély lélegzetet és kezdd el visszahúzni a tudatosságodat a fizikai testedbe, lélegezz ki és képzeld el, hogy szilárdan legyökerezel a földbe. Végy még egy mély lélegzetet, húzd le a gerinced mentén, és ahogy kilélegzel, képzeld el, ahogy gyökeret eresztesz a Föld magjába és ez szilárdan ott tart téged. Következő belégzésnél nyújtsd ki a kezeidet és lábaidat és amint kilélegzel, nyisd ki a szemed és érezd, hogy visszatérsz a fizikai testedbe.
 
Szeretetben megáldunk téged és biztosítjuk, hogy az ösvény teljesüljön. Bízz a sok láthatatlan karban, ami tart téged és tudd, hogy soha nem vagy egyedül, mert mi mindannyian egyek vagyunk. Kuthumi vagyok, a Bölcsesség és Szeretet Arany Sugarának Őrzője, szeretetem üdvözlete és áldása legyen veletek! Adonai!