Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


  5D-s Korona és Harmadikszem csakra egyesülése

10612683_857831504273176_5487651505566905736_n.png

Utazás Shamballa Megszentelt Gyémánt és Zafír Templomaiban Maitreya Nagyúrral és Metatron Nagyúrral, és a harmadikszemetek és koronátok (kombinációs) energiájának felemelése az 5. dimenzióba. Mélység és elme átdolgozása.

Csatornázta: Michelle Eloff

Johannesburg, Dél-Afrika, 2005. február 12

Fordította: Hatejer Emese

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a közvetítő személlyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

________________________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a függetlenség áldásait, a további felébredés áldásait, az aktiválás és beavatás áldásait. Üdvözlet szeretteim.

Nagy örömmel és élvezettel tölti el szívünket, hogy itt lehetünk veletek a mai napon, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Fény nővérei és fivérei, a Krisztusi Tudatosság jelenlétében állunk veletek, megtiszteltetés számunkra, hogy ebben a fényben állhatunk, és üdvözöljük a fényeteket a Minden, Ami Van jelenlétében.

A beavatás utazása olyan valami, amit az életetek időtartama alatt tapasztaltok meg. Megtettétek ezt az elmúlt életeitekben és tapasztalni fogjátok a jövőbeni életidőitekben is. A beavatásaitok a felébredés folyamatának részei. Egy beavatottat gyakran tesztelnek, nem azért mert a Léleknek/Szellemnek nincs semmi jobb dolga, hanem abból a célból, hogy segítsen nektek a felismerésben, hogy hogyan nyilvánulnak meg azok a leckék, amiket a Lélek/Szellem bemutat nektek, amiket aztán alkalmazni kell a létező élet rendszerében. Számos alkalommal a mester szándékosan nyújt át a beavatottnak egy leckét abból a célból, ahogy mondani szoktuk, hogy meglássuk, a leckét mennyire jól tanultad meg valójában.

Sokszor a mesterek, a mestereitek és tanítóitok, a beavatottjaiknak sokszor különböző alakban jelenek meg. Egyre többször ez történik, azonban, nem túl gyakori, hogy a mestert vagy tanárt felismerik. Mivel a spirituális felgyorsulás szintje végett, amelyen a bolygótok keresztül ment, egyre több embernek kínálnak fel egy olyan lehetőséget, hogy kollektív beavatásokat tapasztaljanak meg, mint például ez a közvetítés ma. Ez abból a célból (történik), hogy a bolygót egy magasabb tudatállapotba emelje azért, hogy akik még mindig a sötétség útját járják, meg tudják lelni a kivezető útjukat belőle; a kivezető utat a sötétségből önmagukban, mivel ők gyakran sötétséget manifesztálnak maguk körül, a kivetített hitrendszereik eredményeképpen.

A hitrendszereitek egy eltérő valóságot manifesztáltak számotokra, és ez az eltérő valóság kínálta ez ma fel számotokra. Úgy döntőtettek, hogy az 5. dimenziós aktiválás egy sokkal gyorsabb ütemben gyorsítjátok fel. Azonban, felkészültettek erre, és készültök rá már egy ideje. Amikor egynél több csakra aktiválódik egy időben, ott az energia sok szintje integrálódik az emberi test rendszerébe. A két legerősebb vibráció, amit az emberiség megtanul integrálni ezekben az időkben a fény és a hang. Ez a két energia az, ami mindazt alkotja, ami tudatosan vagytok és még inkább, amire most még tudattalanok vagytok. Ezzel a két chakrával egy időben munkálkodva, emellett aktiváljátok a tudatosság multidimenziós szintjeit magatoknak, szintén dolgoztok önmagatok párhuzamos aspektusaival, hogy egy különböző valóságba manifesztálódjon. Ez azt jelenti, hogy egy csoportlélek részeként, be fogjátok vonni a lélekcsoportotok más tagjait, egy felgyorsított folyamatban integrálva az 5. dimenziós tudatosságot, és felébresztve az ajándékokat, amik együtt járnak a felébredéssel.

A testetekben fiziológiai változást tapasztalhatok; fizikai benyomások lehetnek a testeteken belül, amit tapasztaltok. Néhányan lehet, hogy egy érzelmi méregtelenítés alakjában tapasztaljátok ezt meg, és mások közületek nagyon erőteljes lelkesítő kreatív energia egy beáramlásába élitek át. Nem lényeg, hogy hogyan tapasztaljátok ezt meg. Ami fontos, az hogy, megtapasztaljátok ezt.

A Fény Mesterei is úgy döntöttek, hogy megteszik ezt a szolgálatuk részeként, hogy megtanítják az embereknek a spirituális jólét fontosságát és szintén tanítva annak megértését, hogy mennyire fontos a fizikai testnek, az érzelmi testnek és mentális testnek, hogy képesek legyenek egyensúlyba kerülni és olyan tiszták lenni, mint az ember spirituális teste. A fény négy rendszere nélkül, vagyis négy teste nélkül, az összehangoltság és egyensúly hiányában, az ember nem képes igazán megvalósítani a beavatás magasabb szintjeit. Az egyének legelőször keresztül kell mennie a fizikai élet beavatásának 5 szintjén, mielőtt még újrakapcsolódna az élet magasabb szintjeinek spirituális hierarchiájával, ami a 66. dimenzión túl létezik. Amikor ez megtörténik az egyén a spirituális újjászületés és felébredés egészen új szintjét tapasztalja meg. Az újjászületés és felébredés az egyén érzékein túlra hatol, amit ti még el sem tudtok képzelni ez időtájt, és amikor az egyén átment az univerzális bölcsesség integrálásának sok új leckéjén, akkor megérti a Hatalmat/Erőt, ami a Szeretetet hajtja. A fény hatalma az, ami megszüli a szeretetet. A szeretet és fény kombinációja manifesztálja a bölcsesség hatalmát. A bölcsesség ereje pedig még több szeretetet szül.

Amikor az egyén megtanulja a belső síkok törvényeit, úgy találhatja, hogy amihez hozzászokott valójában egy csepp a tapasztalat tengerében, amit az összes univerzum kiterjedésén belül nyert és a bölcsesség, a tudás, a hatalom és a fény ezen belül tartózkodik.

Ma az energiátoknak az 5. dimenzióba való emelését segítjük. A fény és hang energiája, ami el fog vinni titeket. Fény és hang megváltoztatja a tested külső és belső rezgését. Ezért az átalakított vibrációs frekvenciátok a testetek sejtszerkezetén belül manifesztál egy hangot. Ez a hang teljesen átalakítja és felépíti a fény új struktúráit, amelyben meg tanultok növekedni, és ez előidézi a hang magasabb frekvenciáit.

A Nagy Fehér Testvériség, és az Elohim 144 Arkangyala, összegyűlt a földi síkotok körül, hogy biztosítsa ennek az energiának a leföldelését.

Most engedjétek meg nekünk, hogy ezzel a folyamattal beavassuk az energiamezőtöket és aktiváljuk őket, elhozva titeket Shamballa templomaiba, a fény és hang világába, amelyen keresztül minden földi lénynek keresztül kell utaznia, annak érdekében, hogy belépjetek a tapasztalás magasabb birodalmaiba. Miközben veletek dolgozunk, miközben az energia integrációjának véghezvitele a gyökércsakra területén lejátszódik, majd folyamatosan kiterjed a világ többi részére is.

Helyezd a fizikai testedet egy kényelmes pozícióba. Hunyd le a szemeidet. Kezd azzal, hogy egy mély lélegzetet veszel az orrodon keresztül, töltsd meg a tüdőd. Miközben kilélegzel, engedd meg a fizikai testednek, hogy relaxálttá váljon. A következő belégzésnél, lélegezz be a koronacsakrádon keresztül megtöltve a tüdődet, és ahogyan kilélegzel, lélegezz ki a gyökércsakrádon át.

Folytasd a belégzést és kilégzést; be a koronacsakrádon át és ki a gyökércsakrádon keresztül. Miközben ezen a módon lélegzel, húzz be a fényt és lélegezd ki a hangot - Lélegezz ily módon is aktiválva a magasabb intelligencia fény és hang frekvenciáját a tested sejtes szerkezetén belül, ez felgyorsítja a Felsőbb Éned fényének és hangjának integrálási folyamatát, és a magasabb intelligencia fényének és hangjának integrálását is.

Minden egyes be- és kilégzéssel, képzeld el a tested még lazábbá válni, miközben elnyelődik a fény és hang a fizikai környezetedben és a testetekben, valamint érzelmi és mentális testeidben is. Most képzeld el magad a fényt belélegezni, és ahogyan kilélegzel lásd magad hangot kilélegezni. A következő belégzésnél képzeld el, ahogyan magadba szívod a hangot és mikor kilélegzel, leheld ki a fényt. Majd megint be a koronacsakrádon, és ki a gyökércsakrádon át.

A következő belégzésnél, lélegezz be a koronacsakrádon át, és ki a gyökércsakrádon keresztül. Majd a következő belégzésnél, lélegezz be a gyökércsakrádon át és ki a koronádon. Majd tedd ugyanezt a fénnyel és hanggal megint; lélegezz be fény és lélegezz ki hangot, majd tedd ezt fordítva is.

Most következő belégzésnél, lélegezz be fényt a harmadikszemeden keresztül, és kilélegezve a hangot a szexcsakrádon át. Majd lélegezz be hangot harmadikszemeden át és kilélegezve a fényt szexcsakrádon.

A következő belégzésnél, lélegezz be a szexcsakrádon át, és kilélegezve harmadikszemeden keresztül. Ismételd meg ezt a folyamatot belélegezve a fényt és kilélegezve a hangot; majd belélegezve a hangot és kilélegezve a fényt.

Testvéreim, az agyalapi mirigy és tobozmirigy meg fognak tapasztalni egy további növekedést az energia vibrációban, a fény és hang ezen módjának belégzésének eredményeként. Azt javasoljuk, hogy gyakoroljátok a légzés ezen módját napi szinten, a fényt és hangot ezáltal is áramlásban tartva egy kiegyensúlyozott módon mozgatva ezt a testeden keresztül; a koronától a gyökérig; a gyökértől a koronáig; a harmadikszemtől a szexcsakáig; és a szexcsakrától a harmadikszemig.

Ez a két mirigy a testben – a tobozmirigy és az agyalapi mirigy[hipofízis] – a két legfontosabb mirigy a jelenlegi időkben, ezoterikusan szólva. Ezek a mirigyek a felelősek a fény szintjeinek fenntartásáért, ami a testetekbe jön a tobozmirigyen keresztül, és hang szintjeiért is, ami pedig az agyalapi mirigyen keresztül lép be a testetekbe. Sok ember tapasztal nehézségeket az alvási szokásai terén, és néha nehézségeitek támadhatnak a hang eltérő hangmagasságainál, mivel ezek sokszor zavaróak lehetnek.

A tobozmirigy egy fajta mutáción megy keresztül, ami által visszanyeri eredeti méretét, a pubertás előtti méretét, amikor is elkezdett zsugorodni és végül felnőtt korra borsó méretűvé vált. Tehát ezt orvosilag nem kell rendellenesnek tekinteni, mivel ez nem a tobozmirigy gyulladása vagy bármilyen más zavar, hanem inkább a tobozmirigy növekedése, ami a fény beáradásának a következtében nő meg.

A hang befolyással van a hormonokra. Miközben a hang elrendezi magát a testen belül, a hormonok az egyensúly egy szintjére kerülnek, amely előidézi a fény egyensúlyba való megtapasztalását más szinteken. Ezért az endokrin rendszer egyensúly egy állapotába kerül, ahogyan ezt teszi a testetek összes többi rendszere is, amelyekre kihatással van a tobozmirigy és az agyalapi mirigy[hipofízis]. Ez a két mirigy rengeteg változást fog megtapasztalni, mivel ez a két mirigy lehetővé teszi, hogy még több fény áradjon be a bolygó számára rajtatok keresztül. A hang is meg fogja növelni az integrációját ennek a folyamatnak, ezáltal megemelve az emberiség tudatosságát. Ez azt eredményezheti, hogy felkelések lesznek a negatív energia különböző területein, abból az okból kifolyólag, hogy manifesztálni kell ezt az egyensúlyt. Amikor egy test meggyógyul és egyensúlyba kerül, meg kell szabadítania magát bármitől, ami zavart és betegséget okoz annak érdekében, hogy fenntartsa a tökéletes egészséget. Ugyan ez fog történni a Föld Anya testével is, és a szabályzó rendszerek a testeiben, mint a kormányok... stb, amik megtapasztalják a beteg/kórós hatásokat a testületeiken/szerveiken belül.

A természeti katasztrófák, amelyeknek szemtanúi voltatok a mai napig, ez a Föld Anya érzelmi méregtelenítési folyamata. A méregtelenítési folyamatok a harmadikszem és a szexcsakra között történtek – az érzelmi test(víz elem) – és a dolgok, mint a földrengés és a földkérgek elmozdulása az a fizikai és mentális test kombinációjának méregtelenítése által történek – a korona és gyökércsakrákon keresztül.

A módját, ahogyan ma a beavatásokat végrehajtjuk, ezt az elmozdulások és változás folyamatának ezen a módján tudjuk leírni. Ahogyan a koronacsakra megtartja a hang ezen új szintjeit, úgy a gyökércsakra is megtartja a hang ezen új szintjeit, amely azt jelenti, hogy a harmadik és negyedik dimenziós gyökércsakra energiájának alacsonyabb sűrűségű frekvenciái fel tudnak emelkedni az ötödik dimenzióba a bolygótok egésze számára.

Miközben a harmadikszem tartja a fény új frekvenciáit és vibrációit, egyre több fény tud a szexcsakrán belül tartózkodni, ezáltal felszabadítva az emberiséget a harmadik és negyedik dimenziós szexcsakra megtapasztalásának alacsonyabb rezgéseiből, bevíve az ötödik dimenziós felsőbb tapasztalásba. Ezért van az, amiért annyi változás zajlik a pénz, hatalom, szexualitás, túlélés, vallás és spirituális felébredés területein belül. Tehát örüljetek annak, hogy részei vagytok ennek a hatalmas változásnak, beleegyeztetek, hogy elősegítitek az emberiség kollektív tudatosságának felemelési folyamatát egy magasabb szintre.

Folytasd most a mély be- és kilélegzést egy kényelmes ritmusban. Képzeld el magad egy csodálatos kert szívében manifesztálódni; a fény és hang, a szeretet és bölcsesség, az igazság és hatalom megszentelt kertjében; ez az a kert, ahová a belső gyermeked utazik, hogy gyógyulásra, támogatásra és gondoskodásra leljen. Egyszerűen tölts el egy kis időt, hogy megfigyeld a környezeted és hogy eggyé válj a fény és hang, a szeretet és bölcsesség, az igazság és hatalom ezen magasabb vibrációival – lélegezd be ezt a testedbe. Lásd most magad, ahogyan lenézel és megpillantasz egy ösvényt manifesztálódni a lábaid alatt. Kövesd ezt az ösvényt a kerteden át, addig, amíg nem találod önmagadat egy fenséges arany kapu előtt állni. A kapu mindkét oldalán van egy-egy sárkány – Kwan Yin Úrnő energiájának sárkányai – akik Shamballa védelmezői. Szükséges, hogy engedélyt kérj most ezektől a sárkányoktól, hogy engedjenek belépni Shamballa világába. Ha megadták az engedélyt, a kapuk kinyílnak és folytathatod az utadat rajtuk keresztül. Továbbra is haladj az ösvény mentén.

Most láss egy fényt közeledni feléd, és ahogyan ez a fény közelebb jön, felismered benne Maitreya Nagyurat. Üdvözöl téged Shamballa világában; megfogja a kezed és Shamballa kertjeinek mélyébe vezet, a fény és hang világaiba, ahol az energia számos különböző frekvenciája nyilvánul meg. Minél mélyebbre mentek Shamballába, a tested annál erősebben válaszol ezekre az energia frekvenciákra. Az energia ezen frekvenciái segítenek a testednek újra összehangolni önmagát a fény és hang magasabb szintjeivel; a fény és hang belső világaival.

Maitreya Nagyúr Shamballán belül lévő Gyémánt Templomba vezet; a fény egy csodálatos alkotásába, ami egy gyémántból manifesztálódott. Amikor elértétek ezt a templomot Maitreya Nagyúr a bejáratnál hagy téged, és az útját a templom közepébe veszi. Amikor kész vagy rá, kérj engedélyt a templom dévájától, hogy beléphess, és ha megadta, vedd az utad a templom közepébe és állj meg Maitreya Nagyúr előtt.

A fény rezgései amik kibocsátásra kerültek a Gyémánt Templomból elkezdenek emelkedni, miközben táplálják a tested összes rendszerét a fény felsőbb szintjeivel, megemelve a fény hányadosát, amit integrálni tudsz ez idő alatt. Maitreya Nagyúr üdvözöl téged a Gyémánt Templomba és elismeri azon választásodat, hogy megkapd a fény beavatásodat.

Itt az ideje, hogy behívd a fény összes más lényét, akik veled dolgoznak. Az elmédben hívd segítségül a Gyémánt Templomba az összes gyógyító angyalod fényének jelenlétét.

Kérd fel St. Germaint és az ő Öt Felemelkedési Lángjának jelenlétét.

Hívd El Morya Nagyurat és a Vörös Sugarát.

Hívd a Krisztusi Éned fényének jelenlétét.

Hívd segítségül a Felsőbb Éned fényének jelenlétét.

Szólítsd a Mester Tanítóidat és Vezetőidet.

Idézd meg a Hatalmas Elohim jelenlétét.

Idézd meg a Nagy Fehér Testvériség jelenlétét.

Kérd fel Buddha Nagyúr jelenlétét.

Hívd a belső gyermeked és a serdülő éned jelenlétét.

Hívd segítségül a Fény Plejádi fényküldötteit, akik veled munkálkodnak, hogy csatlakozzanak most.

Hívd segítségül a Fény Szíriuszi Arkangyali Szövetségéből a fivéreid és nővéreid jelenlétét.

Kérd fel a Fény Andromédiai Intergalaktikus Szövetségéből a fivéreid és nővéreid jelenlétét.

Kérd fel Arkturusz Nagyurat és az ő magasan fejlett technológiáját.

Hívd segítségül Vénusz Úrnőt és a fény bármilyen más lényét, akikhez különleges vonzódást érzel, akiket szeretnél, hogy jelen legyen veled ezen a megszentelt helyen.

Az összes lény jelenléte itt az utazásod támogatásának céljáért van. Eljöttek, hogy inspiráljanak téged, és hogy tanúi legyenek a változás szintjeinek, ami a tudatosságodon belül zajlik le. Mindegyikük támogatni fog. Miközben szolgálsz, ők segíteni fognak neked a szolgálatban és nagyon gyakran vezetni fognak téged, hogy segítsenek megérteni, amit egy beavatás útja igényel, és amit elvárnak tőled a beavatás útján. Sokszor a beavatottnak önmagán kell dolgoznia azért, hogy képes legyen megfelelően segíteni másoknak. Azonban az én szolgálata közben, az egyéntől elvárják, hogy segédkezzen másoknak a gyógyulás folyamatának megosztásán keresztül, aminek az elsajátítási folyamatában van, és a folyamatban, aminek az egyén mesterévé vált.

Az élet a nagyszerű út, ami az összes beavatást tartalmazza, és létfontosságú az emberiségnek, hogy felismerje a mennybe vezető kapukat, amik a Földön találhatók; nem az égben. Az embernek az Istent a Földön kell meglelnie azért, hogy képes legyen meglelni Istent a mennyben is. A tudatosság szintje, amit az egyén megtestesít a halál pontjánál a tudatosság azon szintje, amit az ember az utána lévő életében is megtapasztal. Az ember nem tapasztal meg azonnali megvilágosodást a halál pontjánál. A megvilágosodáson a Földön való utazás alatt kell átesni, itt számít ez a leginkább.

A Föld a Menny egy darabkája. Eónok óta tanították, hogy a menny valami rajtatok kívül álló dolog, fent az égben, és azt hogy a pokol egy hely a Föld közepében, amelyben az örökké valóságig fogtok égni. A megértésnek meg kell születnie az emberiség koronacsakrájában, szívcsakrájában és gyökércsakrájában, hogy felismerje, a mennyország belül van, csak úgy, mint a pokol is. Mivel ez az egyén lelkiállapota, és a hiedelemrendszerei azok, amelyek meghatározzák, hogy a pokol bugyraiban ég, vagy a mennyország áldott állapotában van.

Ahogyan fejlődtök, és amint teljesítitek a különböző beavatásaitokat, minél inkább uraljátok az érzelmi és mentális testeiteket, annál könnyebb foglalkozni a próbatételekkel és a kihívásokkal, amiket bemutatnak számotokra. Az egyik legfontosabb a beavatások közül, amelyen az egyénnek át kell esnie az az érzelmi test uralása; az érzelmileg való leválás. Ez nem azt jelenti, hogy az ember soha nem lehet empatikus vagy könyörületes, vagy, hogy az egyén ne vegye figyelembe mások érzéseit. Az érzelmi leválás állapotában az egyént nem kapja el a harmadik dimenziós világ káprázata és illúziója. Az egyént nem kapják el az asztrális síkon keresztül táplált félelmek.

Önmagadat uralni nagyon fontos. Ez komoly dolog, hogy úgy mondjam. Az a módszer, hogy az egyének kihúzzák magukat annak felelősségei alól, hogy feltárják és megvizsgálják a spirituális útjukat, itt most véget ért. Maitreya Nagyúr és Metatron Nagyúr megmutatják nektek ma ennek fontosságát, és ezt fel fogják fedni számotokra egy folytonos alapon a jövőtök teljes egészében.

Tehát most üdvözöld ezeket a lényeket a személyes teredben is, válj tudatossá arra, milyen fontos az, hogy belépj a Mennybe a Földön; belépj az elme egy mennyei állapotába azáltal, hogy elsajátítod a földi tapasztalásokat, megértve a csakrikus rendszer fejlődésének folyamatát. Más szóval, a felemelkedés spirálján, ami eredetileg lefelé haladó (spirál) volt.

Maitreya Nagyúr arra kér most téged, hogy néz egyenesen a szemeibe és válj tudatossá a bennük lévő Fény erejére. Ahogyan ez történik, Metatron Nagyúr, minden Arkangyal Arkangyala, a Fény Nagyura, manifesztálódik Maitreya Nagyúr mellett. Metatron Nagyúr is itt van, hogy támogasson téged a fény egy rácsával az aktiválásod ideje alatt Maitreya Nagyúrral, aki a hang egy rácsát manifesztálja, hogy támogassa a tested ebben az átmeneti időszakban. Ez a hang vibráció aktiválja a gyémánt köpenyedet, a kristály testeid egyikét, ami a kristályos fényből lévő ötödik dimenziós tested teljes manifesztációját alkotja.

Maitreya Nagyúr a hang különböző szintjeit kezdi el kibocsátani a koronacsakrájából, amely automatikusan elnyelődik a koronacsakrádon át, és mindezen hangok elkezdik meglazítani a hitrendszereket, viselkedéseket és hozzáállásokat benned, amelyek csapdában tartottak abban a hitben, hogy a célod az életben, hogy szenvedj, küzdj, és hogy a végtelen fájdalmat tapasztald, azért mert csak akkor fognak befogadni a mennyek királyságába.

Szeretteim, nagyon fontos most, hogy megnyissátok az energiátokat; hogy ezáltal megértsétek, ami ezzel a beavatással végbemegy, ahogyan a hang megtölti a testeteket, ahogyan ez a hang feloldja a sűrűséget, így könnyebbé válik számotokra kapcsolatba lépni a gyermeki lélek eredeti bölcsességével, tisztaságával és ártatlanságával; a bölcsesség, ártatlanság és tisztaság lelkével, ami összeköt titeket a fény szálain keresztül a szellemi világgal. Az embernek olyanná kell válnia, mint egy gyermeknek, hogy belépjen a mennyek királyságába. Ezért, az egyénnek szükséges visszaszereznie a tisztaságát, az ártatlanságát – más szóval, a belső érzékelését – azért, hogy magához ölelje ezt a bölcsességet és fényt, a gyermek teljes tudatosságának számos szintjét, ez behatol a harmadik dimenziós világba.

A beavatásotok ma segít nektek emlékezni az élet céljára; hogy emlékezzetek arra, azért jöttetek a bolygóra, hogy segítsetek az emberiség tudatosságát megemelni; a tanulás céljából, hogy milyen erőteljes élet ez; mennyire erőteljes hang ez; hogy a fény és hang vibrációi lerombolják a sűrűség összes világát, amelyek sötétséget és szenvedést hordoztak.

Maitreya Nagyúr megkér rá mindannyiótokat, hogy emlékezettek az élet utazására, mint egy lehetőségre, hogy feltárjatok egy új világot; a lehetőséget, hogy kitörjetek a korlátozásból. A szabad akarat zónájában vagytok; ezért, szabadítsátok fel az akaratotokat és használjátok ezt. Akarj szabad lenni. Minden alkalommal, amikor kompromisszumot kötsz az igazságoddal kapcsolatosan, minden alkalommal, amikor megtagadod ezt, akkor átadod a képességedet, hogy használd a szabad akaratodat. Egy korlátozott rendszer megerősítése az nem a szabad akarat használata, azért mert az akarat csapdába esik egy korlátozott tudatosságon és hitrendszeren belül, és nincs meg a teljes szabadsága, hogy kifejezett legyen.

Nyisd meg a koronacsakrád, hogy a hang ezen mérhetetlen energiái felkavarják az emlékeket benned, hogy milyen volt teljesen felszabadultnak lenni; hogy megtapasztald a szíved és a lelked teljes akaratát, és az Anya/Atya Isten szabad akarata rajtad keresztül dolgozik. A célotok ebben az életidőben, szeretteim, az, hogy felismerjétek, hogy csatornák vagyok; csatornák, amelyeken keresztül az energia áramlik; ez az energia, az, ami előidézi a változást az emberiségnek. A fény és hang vezetékei vagytok.

Maitreya Nagyúr az Univerzális Logosz az univerzumotokban. Ő Minden Nagyurak Ura, a Királyok Királya./ha így jobban értitek/ A fény és hang legnagyszerűbb lénye, aki jelenleg a naprendszeretekben munkálkodik és itt az idő azon beavatottak számára, akik már sok beavatási ösvényt tettek meg, hogy tudatosan felébredjenek a következő beavatásra. Minél tudatosabb vagy a szándékaid alapjáról, minél gyorsabban növekszel, annál több betekintést nyersz, minél közelebb kerülsz az Anya/Atya Istenhez, annál hamarabb fog megtalálni téged, a húsvér tanítód, aki egy Felemelkedett Mester lesz fizikai testben. Emlékezz, amikor a tanítvány készen áll, megjelenik a mester. Gratulálunk nektek, mert a tanítotok meg fog jelenni. A kérdés az lehet, hogy meg fogjátok-e ismerni a tanítót vagy sem.

Vegyél egy mély lélegzetet be a koronacsakrádon át, és ahogyan kilélegzel, képzeld el a hang frekvenciáit túllépni a fizikai testeden és belépve az összes finom fizikai testedbe, egyre több erőt húzva a lényedbe. Ennek a hangnak az ereje kiterjed a koronacsakrádon, és a harmadik dimenzió sűrűségén túlra húzza ezt. Keresztülhúzva a negyedik dimenzión, és beviszi ezt az ötödik dimenzióba. Maitreya Nagyúr megmagyarázza most neked, hogy az ötödik dimenziós koronacsakra gyémánt energiája arról szól, hogy manifesztálja az igazságot azért, mert a hang vibrációként lerombolja az illúziót. Az igazság az, ami utána marad. Ez a hang létrehozza a fényt és ez a fény kiterjeszti magát az igazság összes különböző oldalán át. A fény a különböző színek egy prizmájává válik, és az energia kiárad minden irányba. Készen álltok egy új irányra.

Azok közületek, akik a vállalati világban vagy az üzleti világban vagytok, számotokra a fény létfontosságú. A prizmák keresztülragyognak az energiarendszereiteken; a fény és hang a koronacsakrátokon és a harmadikszem csakráitokon keresztül fognak kibocsátódni, fényt derítve mindenre, ami a sötétségen belül tartózkodik. Sokan közületek a fény és hang új frekvenciáit fogjátok elhozni a gyógyítás terébe, mivel hatalmas mennyiségű sűrűség és sötétség van a gyógyítás mezőiben/tereiben, azért mert sok gyógyító még nem tanulta meg, hogy hogyan uralja az érzelmi és mentális testeit, és még nem váltak mesterévé az alsóbb egónak. Ezért az alsóbb egó még mindig vetélkedik/verseng másokkal. Harc dúl a gyógyítók, médiumok(közvetítők, csatornázok) és további szellemiekkel foglalkozok között, csak úgy, mint harc dúl a vállalatok és nemzetek között is; ez mind itt van. Uraljátok az érzelmeiteket, uraljátok az elméteket, és tartsátok ellenőrzés alatt az alsóbb egótokat! Az ellenőrzést és irányítást a Felsőbb Én veszi át. Ezt teszi a valódi spirituális munka; ekkor az ember egy valódi spirituális szakértő. Sajátítsd el az utazás képességét.

A szellem minden területén legyél spirituális szakértő, és ez a közösségi világban és üzleti világban is szükséges. Spirituális szakértőnek lenni a gyógyítás terében is szükséges és az élet minden más területén is, beleértve a szülőséget, kapcsolatokat, az egyéni viselkedését és a kapcsolatot a Föld Anyával, állati királysággal, a növényi, gyógynövényi, ásványi birodalmakkal is; ez mind egy. És ahol az egység eltűnik, hiányosság keletkezik.

Maitreya Nagyúr meg kér rá, hogy lélegezzétek ezeket a szavakat a tudatosságotokba. Lélegezd ezt be a tudatalattidba, húzd be ezt a hangot a tudattalanba. Miközben ez a hang kiterjed az összes ezen szinten keresztül, a gyémánt köpenyetek egyesül az összes finom testeitekkel, és ezáltal bevonja az összes multidimenzionális aspektusod tudatosságát beleértve a párhuzamos valóságbeli énjeidet is, a Gyémánt Templomba, miközben Maitreya Nagyúr jelenlétének teljes jelenében állsz.

Most, ha még mindig ez a tudatos kívánságod és akaratod, hogy folytasd az 5. dimenziós utat beavatottként és fénymunkásként, akkor kérlek, ismételd ezt a megerősítést utánam, hangosan.

* ”Én, (helyezd ide a neved), szólítom a Nagy Fehér Testvériséget, hogy segítsenek nekem az integrálásban Maitreya Nagyúrral, hogy a hang szintjei a fizikai, érzelmi és mentális testeimbe lépjenek, teljesen és hiánytalanul az 5. dimenzióba. Kérem, hogy a szeretett Maitreya Nagyurunk, tartson meg engem a tiszta hangból álló rácsán belül, miközben felszabadítom magam az alsóbb egó irányítása alól, és azt választom, hogy belekezdek egy új utazásba, az érzelmi és mentális énjeim uralásának utazásába. ”

Végy egy mély lélegzetet be, belélegezve ezt a testedbe. Az összes energia a helyére kerül, hogy tiszteletben tartsa, amit kértél. Végy egy újabb mély lélegzetet be, és ahogyan belélegzel képzeld el a gyémánt köpenyedet egyre jobban a részeddé válni. Most folytassuk.

* ” Kérem Arkturusz Nagyurat és a magasan fejlett technológiáját, hogy támogasson engem az egyensúly, gyógyulás és összehangolódás manifesztálásában, a fény magasabb szintjeivel, egyetértésben a párhuzamos énjeimmel és a multidimenzionális aspektusaimmal. Kérem, hogy az összes sötétség és fájdalom, ami a harmadik és negyedik dimenziós tudatosságon belül tartott engem, legyen átalakítva, hogy felemelkedjek az ötödik dimenzióba, ahol felismerhetem a fény célját, hogy szolgáljon engem.

Vegyél egy mély lélegzetet be, belélegezve ezt a testedbe, és ahogyan kilélegzel, ad át magad annak, amit Maitreya Nagyúr hozott el számodra ma.

A következő belégzésnél, méltányold, hogy Arkturusz Nagyúr jelen van, hogy támogasson és segédkezzen neked, és fel fogja használni a fejlett technológiáját, ezáltal támogatva téged abban, hogy megértsd azt, hogy a kihívások valójában ebben az életidőben a beavatásaid voltak a magasabb világokba, és minden kihívásban volt egy ajándék. Folytassuk:

* ”Tudatosan elismerem, hogy azáltal, hogy befogadom ezt a hangot a testembe, elmémbe és szellemembe, ezáltal túllépek a harmadik dimenziós világ tudatosságán, és elismerem, hogy üdvözölnek egy teljesen új világban, a kiterjesztett tudatosság és tudat világában. Bízom, hogy felfedezem az utam, és bízom, hogy megoszthatom ezt a (hasonló úton járó) fivéreimmel és nővéreimmel, a fejlett információt és tudatosságot átölelem.

Lélegezd ezt be mélyen, miközben beszűrődik ez az elméd összes szintjébe.

* “Most, kérem Maitreya Nagyurat, hogy szabadítsa fel az összes tudatalatti programot a tudatalattimból, amik csapdában tartottak engem a korlátozott gondolkodás tapasztalatában, és az akaratom korlátozásában. Kérem, hogy a tudatalattim legyen megnyitva a fény és hang magasabb világaira, és a tudatos tudatosságom is a fény és hang magasabb világaira. És ez így van, és így is legyen. ”

Lélegezd ezt mélyen a testedbe.

Maitreya Nagyúr most megkér rá, hogy kezd el kántálni az Oum mantrát.

“Oum…………………Oum……………….

Oum………………..Oum……………….

Oum……………….”

Vegyél mély lélegzetet most az orrodon keresztül, kilélegezve a szádon át, lehetővé téve az összes energiának, ami eleresztődött a tudatalattidból, minden, ami eddig eleresztésre került a sejtszerkezetedből, hogy semmivé váljon. Engedd meg a testednek, hogy elnyelje – mint ahogy egy szivacs szívja fel a vizet – az Anya/Atya Isten összes új hangját; a magasabb síkok hangját; a szeretet, bölcsesség, fény és igazság hangját, amiről megfeledkeztetek. Ennek a hangnak az elnyelése létrehozza a hatalom egy összeadódott dimenzióját. Ez abból a célból történik, hogy megmutassák nektek, milyen erőre/hatalomra van szükségetek, hogy előre fele vigyen titeket. Ez azért is van, hogy megmutassa nektek azt, ahogyan a hatalom/erő szolgálja az emberiséget, mert ezen keresztül a hatalom új hangja és új fénye előidézhető.

A Fény Lényeinek mindegyike, akik jelen vannak veletek jelenleg a Gyémánt Templomban, elkezdik most az Oum hangot kántálni. A kollektív kántálásuk vibrációja újrarendezi az elektronok, protonok és neutronok mindegyikét, amik eredetileg létre hozták az életet. Ez az újrarendeződés manifesztálja a hatalom/erő egy isteni összehangolódását, a hang és fény egy isteni manifesztációját. A manifesztáció ezen isteni erő – fény és hang - kisugárzásává válik.

Maitreya Nagyúr most előrelép és bal kezének tenyér csakráját a koronacsakrád fölé helyezi, és a jobb kezének tenyér csakráját a gyökércsakrád területére. Képzeld el őt egy nagy levegőt venni, megtöltve a tüdejét a tisztáság nagyszerű hangjával, olyannal, amit eddig elképzelni sem tudtál, és miközben kilélegzik, ezt a hangot a gyökércsakrádon és a koronádon át beleheli, ez egy nagy viharos széllökésben manifesztálódik a testedben, amely szó szerint elfújja az összes port és pókhálót; a tested valamennyi területén, amelyet nem használtál vagy már meg feledkeztél róla.

Lásd, ahogyan az Oum mantra kántálása megnövekedik vibrációiban, és miközben ez a vibráció emelkedik, mennydörgés morajlásai nyilvánulnak meg a koronacsakrádon belül, eltolva az energiát az agyad sejtes szerkezetén belül, előidézve a fényt és a hangot ennek felépítésébe azért, hogy emlékezhess a Minden Ami Van hatalmára/erejére, és arra is aki vagy. A mennydörgés ezen morajlásai keresztülhaladnak a testeden, miközben a hang erejét továbbra is beszivárogtatja (Maitreya Nagyúr) a koronacsakrádon és a gyökércsakrádon keresztül a testedbe, mindent tökéletes egyensúlyba hozva, eltávolítva mindent, amire többé már nincs szükség. Vegyél egy mély lélegzetet a tüdődbe, húzd ezt a hangot mélyebbre, és ahogyan kilélegzel, ez leülepedik békésen az agyalapi mirigyedbe [hipofízis] és a koronacsakrádba.

Maitreya Nagyúr most elveszi a jobb kezét a gyökércsakrád területéről. A bal kezére helyezi ezt, amit jelenleg a koronacsakrád fölött tart. Az Oum mantra megnövekedik a vibrációban, ennek ereje annyira intenzív, hogy egy szimbólumot manifesztál a fény formájában, amelyet most Maitreya Nagyúr belehelyez a koronacsakrádba. Ez az ötödik dimenziós koronacsakra fény pecsétje.

Vegyél újabb mély lélegzetet be, ahogyan a pecsét felszívódik a koronádba, biztosítja a koronacsakrádban a fény és hang áramlásának tisztaságát és folyását, amit fenn fognak tartani.

Szeretteim, most képzeljétek el kiterjedni az energiátokat a Gyémánt Templomon túlra. Vegyél egy mély lélegzetet be, és ahogyan kilélegzel, terjeszd ki az energiádat Shamballán túlra, kiterjesztve az energiádat az összes paraméteren túlra, amit el tudsz képzelni. Ahogyan ezt teszed a hang 77 szintje elkezd spirálisan lefelé mozogni a földi síkra, Johannesburgba - ahol a Föld fő gyökércsakra pontja található – majd kiterjed a további gyökércsakra pontokra is a Földön. Lásd a hang ezen erőteljes spirálját, ahogyan megtisztítja és átalakítja a sűrűséget, a felébredés végett. Ez magával húzza a szelet, a szél pedig előidézi a változást és elmozdulást, és keresztülfúj a Föld Anya testén, ahogyan Maitreya Nagyúr is keresztülfújt rajtad. Lásd, hogy a hangspirálja kapcsolódik, Johannesburghoz és kiterjed a Föld többi részére is, és elnyelődik a Földbe, és ez a hang feloldja az összes sötétséget, korlátozást, félelmet, szenvedést és fájdalmat, amit a Föld Anya gyökércsakra pontjai tároltak.

Képzeljétek el, hogy a hang létrehoz egy erőteljes fényt, és ahogyan belélegeztek a fény összezsugorodik icike-picike fénnyé, és ahogyan kilélegeztek, képzeljétek el ezt a fényt felrobbanni, mint egy fény bombát a gyökércsakra pontjaiban. Képzeld el, hogy a fény robbanása eltörli azokat a sablonokat, amelyek a bujaság tudatosság, szegénység tudatosság, áldozati és feltételhez kötött szeretet tudatosság mátrixait tartották a helyükön ezeken a területeken, az elmúlt 44 ezer évben.

Ti itt ma, és azok, akik a jövőben olvassák vagy hallgatják ezeket a szavakat, ti mindnyájan támogatni fogjátok a Föld Anya csakrikus rendszerét és a finom (fizikai) testeit a hang új szintjeinek a felszívásában. Ti akik olvasni vagy hallgatni fogjátok ezeket a szavakat a jövőben egy energetikai kapcsolatot fogtok kialakítani azzal a folyamattal, ami ma történt meg, és segíteni fogjátok a hang ezen új rácsának a fenntartását a Föld Anya fizikai teste számára az energia ezen bizonyos rácsát. A finom testei szintén rendelkeznek gyökércsakrákkal. Ezek a világ különböző területein találhatóak, és ezek is meg fogják tapasztalni a változásokat és elmozdulásokat, tehát miképpen üdvözöltétek ezt a hangot a saját koronacsakrátokba, üdvözöljétek ezt a gyökércsakrátokban is. Készen álltok rá, hogy a fény vezetőiként szolgáljatok a hang vibrációin keresztül, és hogy feloldjatok mindent, ami korlátozásban manifesztálódott.

A kihívások, amelyek leckék és próbatételek formájában jönnek a mesterek által valójában azok, amik motiválnak benneteket, hogy folytassátok a kereséseteket, hogy folytassátok a növekedéseteket.

A pillanat, amikor az egyén önelégülté válik az úton, akkor van, amikor az egyén stagnál. Amikor azt gondolod, hogy elsajátítottad/uralod az egészet, a mestered meg fogja mutatni neked, hogy mennyire is sajátítottad el/uralod azt a leckét, azáltal, hogy próbára tesz téged. Lásd ezt egy lehetőségként, hogy megmutasd a mesterednek, hogy mennyire szereted őt (legyen ő férfi vagy nő), azáltal, hogy reagálsz erre. Megtiszteltetés és kiváltság, amikor a mestered próbára tesz téged. Ez nem büntetés. A mestered nem tenne próbára, ha nem úgy gondolná, hogy képes vagy dolgozni ezzel.

Szeretteim, amint beléptetek a beavatottak világába. A 12 földi fénysugár, amelyek jelenleg kormányozzák a bolygótokat egy felgyorsított ütemben haladnak keresztül a testeteken. Ezen felül a fejlett energia 6 kozmikus sugara fog belépni, hogy egyesüljön az energiameződdel. Azt javasoljuk, működjetek együtt ezzel a 18 sugárral, megértve, ahogyan minden egyes sugár hatással van rátok és ahogyan ezek támogatnak benneteket, azért, hogy megértsétek a világokat a harmadik és negyedik dimenziós világokon túl, és azt ahogyan tovább növekedhettek bennük és általuk.

Egy eltérő valóságba léptek be, ami megköveteli az odafigyeléseteket, hogy megismerjétek és megtanuljátok ezeket. Nem lesztek képesek megfelelően működni a magasabb világokban, ha továbbra is a harmadik és negyedik dimenziós tudatosságban tartózkodtok, a hitrendszereteken és a kondicionáltságokon belül, amivel beprogramozottatok. Kérd, hogy mutassák meg, hogy mit kell tenned az adott pillanatban. Kérd meg a Mester Vezetőid és Tanítóid, hogy mutassák meg számodra, hogy mibe kell befektetnek az energiád, és kövesd a szíved.

A kántálás elkezd most lelassulni a vibrációiban. Gyengédebbé, és lágyabbá válik, előidézve a béke egy érzését az összes finom testedben. Maitreya Nagyúr eltávolítja a kezét a koronacsakrádról. Most odaad neked egy pálcát, ami arany, ezüst, platina és titánból készült. Ennek a pálcának az egyik végén két gyémánt van. A pálca nyele mentén további hét gyémánt van, különböző színekben. Ez a hang pálcád, amin keresztül fényt tudsz sugározni a világnak; és a világ más királyságainak is, és a multidimenzionális énjeidnek és a párhuzamos énjeidnek.

A hang összes vibrációja, ami a kántálás által teremtettek meg, elnyelődik az energiameződbe, és kiterjeszti az energiameződet 43.9 métere [eredetileg: 144,4 lábra(feet)] a fizikai tested körül. Az energiameződ a hang egy vibrációja és így marad az elkövetkező 14 nap során. Fontos, hogy ez időszak alatt, ne tedd ki magad túl sok sűrűségnek. Ezért, tartsd a fókuszodat, elmédet pozitívan; legyenek a gondolataid tiszták. Kommunikálj a szellemmel/lélekkel amilyen gyakran csak tudsz. Használd a kreativitás művészetét, hogy energiáidat áramlásban tartsd. Hallgass zenét, hogy stimulálja az energiádat, hogy a hang frekvenciáit aktívan tartsa az energiameződön belül.

Maitreya Nagyúr előrelép és kezedbe helyezi a pálcádat. Egy sziporkázó gyémántot helyez a koronacsakrádra, amely elnyelődik az agyalapi mirigyedbe, és ez a fény és hang egy világító tornyaként fog szolgálni, amikor is egyesül a tobozmirigyeddel a következő beavatás során. Maitreya Nagyúr köszönetet mond a tudatos választásodért, hogy beléptél Shamballa hang kamráiba a Gyémánt Templom belsejében, elfogadva a hang beavatásodat; miközben üdvözlőd a lelked igaz hangjait, amelyek előidézik az életedben lévő célok eltérő szintjeinek teljes manifesztációját.

Emlékezz rá, hogy miközben minden beavatást teljesítesz, az életed célja megváltozik. Miközben meg tanulod uralni önmagad minden egyes aspektusát, változik az igazságod is, és ezért az életed célja is automatikusan megváltozik. Az életed célja, hogy megleld Istent mindenben, úgy, hogy ha belépsz más világokba, pontosan tudni fogod hová mész.

Néhányan felhasználhatjátok az időtöket, hogy a fény és hang közvetítőiként és hírnökeiként adjatok át üzeneteket, azoknak, akik a változásaikon mennek át, hogy emlékeztessétek őket arra, hogy ha meglelték a földi életükben Istent, akkor nincs okuk félni a túlvilágtól, azért, mert ott is meg fogják találni az Anya/Atya Istent. Néhányatoknak talán azokon az embereken kell segítenetek, akik úgy érzik, hogy Isten elhagyta őket. Nem képesek meghallani Isten hangját a szívükben. Emlékeztessétek őket, hogy nyíljanak meg a világra, amelyben vannak, ezáltal megkapják az áldásukat, amit a világuk nyújt át számukra, és a mennyek kapui meg fognak nyílni előttük.

Szeretteim, itt az idő, hogy átszállítsuk az energiátokat a Gyémánt Templomból, a Zafír Templomba.

Metatron Arkangyal már a Zafír Templomban van, ahol már vár rátok. Tehát mondjatok köszönetet Maitreya Nagyúrnak az utazásért, amit megtapasztaltatok.

Mondj köszönetet az összes lénynek, akik veled vannak, és kérd meg őket, hogy fáradjanak át veled a Zafír Templomba. Mielőtt elhagynád a Gyémánt Templomot, adj hálát a Gyémánt Templomnak, amiért megtartotta számodra a hang erőteljes energiáját, és tudd, hogy bármikor visszatérhetsz a Hang Gyémánt Templomába, és ezeken a hang kamrákon belül használni tudjátok a vibrációjának a magas szintjeit, hogy átváltoztassátok a sűrű energiát, legyen ez egy betegség, depresszió, egy korlátozás vagy félelem.

Amikor készen állsz, vegyél egy mély lélegzetet befelé, majd lélegezz ki. Fordulj meg és vedd az utad kifelé a Gyémánt Templomból, a fény összes lénye elkísér téged. Sétálj végig a kerten a Zafír Templomba, ami már vár rád. Ne lépj be még, amíg nem kértél engedélyt. Ha megadta az engedélyt, akkor menj a templom közepébe, ahol Metatron Nagyúr vár rád.

Metatron Nagyúr üdvözöl a Zafír Templomban. A Zafír Jelenlét tudatossága és lénye üdvözöl téged a templomában. A Gyémánt Templom fénnyel táplált téged, amely hangot manifesztált. A Gyémánt Templom megtartja a hang frekvenciáin keresztül a fényt. A Zafír Templom megtartja a fény frekvenciáján keresztül a hangot. Ezek a frekvenciák beszűrődnek a testetekbe, kiterjesztve az energiamezőtöket 47, 3 méterre[155.4 feet] a fizikai testeteken túlra.

A fény, amit a Zafír Templom bocsátott ki aktiválja a lényetek Belső Szemét. A tobozmirigy van ezen belül, ami úgy néz ki, mint egy szem; egy fizikai szem. Ez a szem, azonban csak felfelé néz; nem tud lefelé. Ebben is ugyanolyan csapok (fotoreceptorok) vannak belül, amelyek fizikai emberi szemeiteken belül is vannak. Ez a másik oka, amiért a Belső Szem kapcsolódik a tobozmirigyhez. A tobozmirigyetek szabályozza, hogy mennyi fény jut be a testbe. Minél tudatosabban munkálkodtok azzal, hogy fényt hozzatok az életetekbe, azáltal, hogy eleresztitek és menni hagyjátok a sötétséget és önmagatok ezen árnyék aspektusait, annál inkább felvilágosultabbakká váltok. Az Anya/Atya Isten foglal helyet a Belső Szemetekben. Amikor az egyén megtanul az Isten szemein keresztül látni, akkor megkérik rá, hogy használja a Belső Szemét. Gyakran mondják, hogy az egyén saját mesteri énje közelebb van önmagához, mint a saját szíve, és ez azért van így, mert a szellemetek, lelketek, a harmadikszemeteken át kapcsolódik hozzátok; ez az a hely, ahol a Szellemetek hozzátok kapcsolódik. Ezért ez közelebb van hozzátok, mint a fizikai szívetek, mivel a lelketek és szellemetek a harmadikszemen belül lakozik.

A Fény Mesterei sokszor nem adnak át nektek olyan információkat, amivel megfosztanának az élettapasztalatotoktól. Minél inkább ragaszkodtok ahhoz, hogy egy önmagatokon kívül lévő forrást kérdezzetek meg arról, hogy mit kell tennetek, miért kell ezt tennetek, mikor és hogyan kell ezt tennetek, annál inkább a harmadik és negyedik dimenziós tudatosságban fogtok maradni.

Minden alkalommal, amikor úgy döntötök, hogy átadjátok a hatalmatokat egy külső forrásnak, kihúzzátok az energiátokat az 5. dimenzióból a 3. és 4. dimenzióba. És egy nagyobb energia beruházást igényel, hogy kihúzzátok magatokat a sűrűségből, és visszalépjetek a fénybe. A magasabb testeitek az 5. dimenzióval kapcsolódnak össze, amely azt jelenti, hogy teljesen nem fogtok leereszkedni, de az érzelmi és mentális testeitek ezt fogják tenni. És itt a csalódottság és a megfosztottság érzésében fogjátok magatokat újra találni; a szegénység tudatosságba, az áldozati, a bujaság és a feltételhez kötött szeretet tudatosság mintáiban. Minden válasz megtalálható bennetek, mert Isten bennetek van. Ezért, ha szükségetek van egy válaszra a kérdésetekre, akkor kérdezzétek meg az Anya/Atya Istent; kérjétek a fény létezőit, hogy segítsenek nektek meglelni ezt a választ; hogy mutassák meg az utat a világossághoz. Majd használjátok a Belső Szemeteket, a belső érzékeléseteket, a belső érzéseteket, hogy felismerjétek azt, amit megmutatnak. Nem lesz ártalmas az sem, ha megosztod azt, amit érzel másokkal is, kérd a támogatást, kérd a vezetetést az egyénektől, akiket szeretsz, vagy egy megbízható tanítótól. Az azonban fontos, hogy tisztában legyél önmagadban azzal, hogy keresztülmentél az önkeresésen belül is, mielőtt önmagadból kifelé fordultál volna. Sok esetben a válasz a kérdésre valójában egy külső forrás által manifesztálódhat; a külső forrás adja át az információt, amely megadja neked a belső felismerést a kérdésre adott válaszban.

Egyáltalán nem árt megbízni valakiben. Valójában fontos, hogy az egyén közösséget alkosson, vagy a támogatás rendszereinek egy csoportját, mint a barátok, család, gyógyítók, tanárok, terapeuták, akármi is ez, aki támogatja az önmeghatalmasodásotok útját; aki elismeri az utazásotokat és kereséseteket – és aki nem foszt meg titeket a tapasztalatotoktól – csak úgy, mint a fény magasabb világainak tanítói teszik. Azáltal, hogy elmentek egy jövendőmondóhoz, pszichikushoz, médiumhoz és/vagy csatornázóhoz, hogy megkérdezzétek mit kéne tennetek, miért kéne ezt tennetek, hogyan és mikor kéne ezt tennetek, elajándékozzátok az erőtöket a médiumnak, a csatornázónak, a pszichikusnak vagy tisztánlátónak. Támogatást kérni, vagy egy mélyebb megértést, egy helyzetet illetőleg, azért, hogy az egyén egy informált döntést tudjon hozni, az egy nagyon eltérő dolog. Így használjátok a megkülönböztető képességeteket, amikor úgy érzitek, hogy útmutatást és tanácsadást kell keresnetek.

Olyan kérdést feltenni, mint hozzámenjek-e ehhez a férfihez vagy nőhöz, vagy ez a megfelelő férfi vagy nő számomra, váltsak munkát most, vagy inkább ne tegyem… ilyen kérdéseknél átadod az erődet. Használd a belső iránytűdet, hogy meghatározd milyen irányba kéne menned. Ezzel, behúzod a spirituális/szellemi hit szálait a rendszeredbe. Amikor átadod az erődet másnak, hogy meghozza a döntést helyetted, akkor elkülönülsz a Szellemedtől. Ezért amikor egy személy arra alapoz, amit a pszichikus, tisztánlátó, csatornázó, vagy bárki ez ügyben mondott, és utána az nem úgy nyilvánul meg, ahogyan azt megjósolták/mondták, akkor újra átadja nekik az erejét azáltal, hogy mérgessé vagy csalódottá válik, mert nem úgy nyilvánult meg számára, ahogy akarta. Átadja az erőt, mert hibáztatja őket az életéért, ami nem működik.

Te, és egyedül te vagy a felelős, azért amit az életedben megtapasztalsz. Milyen mértékben teszed lehetővé a hitrendszereidnek, hogy támogassanak téged, vagy inkább azt engeded meg nekik, hogy megbénítsanak? Mennyire engeded meg a viselkedésednek, hogy inspiráljon téged, vagy megbénítson a felelősséged terén. Ezért, használd a belső fényt és belső szemed, hogy keresd az igazságot, hogy megértsd, mi korlátoz vagy bénít meg, és mi támogat vagy inspirál téged. És a csodák megtörténnek, azért mert akkor biztonságban érzed magad eléggé, hogy átadd magad és megbízz a második beavatásban, felszabadítva az érzelmi és mentális testeidet; átadva önmagadat teljesen a Mesternek, az Anya/Atya Istennek. Megbízva az Erőben, hogy vezet és irányt mutat számodra, azért mert ez minden igazság Forrása, a hatalom Forrása, a bölcsesség Forrása. Ennek elsajátítása nélkül nem tudod teljesíteni a beavatásodat a földi világban. Vissza fogsz térni ehhez újra meg újra, hogy teljesítsd ezt. Az elmúlt két és fél ezer évnek az volt a célja, hogy minden egyes életetekben teljesítsetek egy beavatást. Ezért ennyire dicsőséges ez az időszak, azért mert sok beavatás teljesíthető egyszerre, a múlttal ellentétben, amikor időnként még figyelmen kívül is hagytatok egy beavatást egy-egy életidő alatt.

Ez mutatja meg számotokra, hogy mennyire messzire jutottatok, és hogy mennyire tehetségesek vagytok, és az rajtatok áll, hogy mennyire vagytok hajlandóak és bátrak azt választani, hogy magatokba néztek, hogy mi tükröződött vissza a külső világotokba. Tanulhatok ebből, azzal szemben, hogy átadjátok valakinek vagy valaminek az erőtöket, hogy megmondja számotokra, hogy mit tegyetek, vagy hogy bizonyítsa mennyire jók vagytok.

Az oka, amiért erről beszélünk azért van, mert a harmadikszem hatással van a szexcsakrára, a kreativitás csakrájára. Ezen a csakrán keresztül tapasztaljátok meg, ahogyan érzelmileg a pénzre, erőre/hatalomra, szexualitásra reagáltok; amilyen mértékben az energiát manipulálásra használjátok, vagy amennyire mások használják fel az energiát, hogy titeket manipuláljanak; más szavakkal zsibvásárra viszitek az erőtöket. Senki nem veheti el az erőtöket tőletek, kivéve, ha nem adtok rá engedélyt neki. Ez a különleges 5. dimenziós beavatás elősegíti, hogy meglássátok az önmeghatalmasodás fenntartásának értékét. Önmeghatalmasodott vagy az önmeghatalmasító Anya/Atya Isten ereje által. Ez arról szól, hogy a Forrással folyamatosan kapcsolatban legyél.

Metatron Nagyúr arra kér téged most, hogy lélegezz be mélyen a harmadikszemeden keresztül, és mozgasd ezt az energiát a szexcsakrádba, és ahogyan kilélegzel, egyszerűen engedd meg az összes feszültségnek, nyomásnak, hogy kifolyjon a szexcsakrádból. Még egyszer vegyél egy mély lélegzetet a harmadiszemeden keresztül, és miközben kilélegzel, engedd meg az összes félelemnek, ami elhasználta az erődet, hogy a szexcsakrádon keresztül távozzon.

A Zafír Templom elnyeli ezt az energiát és átalakítja tiszta fényé. Folytasd a belégzést ezen a módon, lélegezz fényt a harmadikszemedbe, és eressz el bármilyen sötétséget önmagadból a szexcsakrádon át. Ez kifolyik a Zafír Templomba, és a fényben átalakul, és ezt a fényt visszafolyatják hozzátok. Metatron Nagyúr most arra kér, hogy nyisd meg a harmadikszemed. Képzeld el, ez egy fizikai szemként megnyílni, felnyitva a szemhéjait, hogy közvetlenül Metatron Nagyúr mindhárom szemébe nézzen. Ti ez a két fizikai szemnek és harmadikszemnek tartjátok..

Nézz a Fény Három Szemébe, ami megformálja a Bölcsesség, Fény és Erő háromszögét. Ez manifesztál egy másik háromszöget az ellenkező irányba is, a Szeretet, Tudás és Igazság hármasából. Létrehozva a Dávid Csillagot. A fény egy sugarát felhasználva a harmadikszeméből, Metatron Nagyúr most kivetíti ezt a Dávid Csillagot a te harmadikszemedbe is. Nyisd meg a harmadikszemed, hogy elnyelje a fény sablonját. Ahogyan belélegzel húzd be ezt a Dávid Csillagot egészen a tobozmirigyedbe. Most képzeld el, a tobozmirigyed ezzel a Dávid Csillaggal a középpontjában, a fény egy robbanásaként manifesztálódik, megtöltve a tobozmirigyedet az Anya/Atya Isten fényével. A belső szemed, a szem, ami leírásra került a tobozmirigyedben, elkezd felnyílni, ahogyan tobozmirigyed elkezdi átalakítani magát egy fonnyadt borsóból, egy dundi, kerek, tökéletes formájú tobozmiriggyé, olyanná, ami mindig is volt, amikor beléptetek a világba, egy friss emberi formában.

Képzeld el ezt a fényt kiáradni a tobozmirigyedből, feltöltve az agyad sejtjeit. Miközben ez a fény megtölti az agyad, ez fény szikrákat manifesztál, amelyek aktiválják a szunnyadó sejteket, és az idő előrehaladtával meg fogjátok tanulni, hogy hogyan használjátok ezeket a sejteket. Minél inkább megtanuljátok, hogy hogyan használjátok, annál inkább megtanuljátok használni a belső fényetek, betekintéseteket kaptok, hogy megtaláljátok az igazságot, a válaszokat az utazásotokon, az összes élet Forrásán keresztül munkálkodva, belülről kifelé.

Minden alkalommal, amikor felelősséget vállaltok a tanulói utatokért, minden alkalommal, amikor felelősséget vállaltok önmagatok egy aspektusának uralásáért/elsajátításáért, sikeresen teljesítetek egy beavatást, és az agyatok még élőbbé válik. Az Isten(i) Elme, ami az agyat használja, több részleggel rendelkezik, hogy kifejezze önmagát. Az elmétek elkülönült az agyatoktól; az elme a kommunikáció egy eszközeként, az adatok, információk közvetítésére, a látásra és hallásra használja az agyat. Annak érdekében, hogy fejlesszétek a tisztánlátásotok, tisztánérzékelésetek, és a tisztánhallásotok képességeit, meg kell töltenetek fénnyel; az agyalapi mirigyeteket [hipofízis] állandóan fénnyel kell táplálni. Képzel el,hogy egy sötét szobában keresel egy tollat, sose fogod megtalálni; viszont ha feloltod a lámpát, ez sokkal egyszerűbb feladattá válik. Ez ugyan az, mint amikor a készségeket sajátítod el.

Mivel a harmadikszem csakrátokat az ötödik dimenziós vibrációba emelik, ezért elvárják tőletek, hogy kapcsolatba lépjetek a fény magasabb szintjeivel. Hogy az asztrális síkon túllépjetek, és meghatározzátok a szándékotokat, és kérjétek, hogy tudatosságotok kapja meg a vezetetést a Fény, Bölcsesség, Szeretet és Igazság, Tudás és Erő legmagasabb síkjairól, azért, hogy bízni tudjatok, hogy a forrás, amelyből kapjátok, egy sokkal magasabb vibráció, mint amit korábban kaptatok – talán olyan embereken keresztül, mint a jövendőmondók. Ez az információ befogadásának egy teljesen új világa, és ti váltok a vevőkké/befogadókká és átadókká/közvetítőkké.

Miközben ez az információ kibontakozik a tudatosságotokban, a Zafír köpenyetek elkezd vibrálni. Ez a kristályos formátok testeinek egy újabbja; az 5. dimenziós fénytestetek. Láss egyre több fényt betöltődni az agyalapi mirigyedbe, miközben ez történik, a Zafír Köpenyed sokkal erősebbé válik, mint előtte volt.

Lélegezz be mélyen, miközben behúzod ezt a fényt, és ahogyan kilélegzel, képzeld el a Zafír Köpenyed közelebb jönni, az összes finom testeddel elvegyülni, épp úgy, mint egy színes paca tenné a tiszta vízben. Vegyél egy újabb mély lélegzetet be, és miközben kilélegzel, a Zafír fény egyre jobban eggyé válik a Gyémánt Köpenyed Fényének Gyémánt Hangjával. Ne siettesd ezt! Engedd, hogy ez gyengéden történjen.

Most, szeretteim, elérkezett az idő Metatron Nagyúr számára, hogy bevegyen titeket az 5. dimenziós rács-munkájába. Vegyél egy mély lélegzetet be, és ahogyan kilélegzel, kérlek ismételd utánam a következő szavakat, ha ez a választásod.

”Én, (mond a neved) tudatosan megkívánom, hogy Metatron Nagyúr, a harmadikszemem energiájának vibrációját az 5. dimenzióba emelje, kikerülve az asztrális síkot. Kérem Metatron Nagyurat, hogy vágja le az illúzió kötelékeit, hogy lebontsa az illúzió fátylait, amelyek megakadályoztak engem, hogy meglássam a magasabb világok felsőbb igazságait. Kérem, hogy az érzelmi és mentális testeim, és a fizikai testem fiziológiája, és a szellem/lélek testem szupertudatossága, egységben utazzon, és emeljék fel őket, hogy teljesen a fény magasabb szintjeiből munkálkodjanak.”

Vegyél egy mély lélegzetet be, ahogyan belélegzel vond be ezt a szándékot a testedbe, és ahogyan kilélegzel terjeszd ki ezt a szándékot ki a Zafír Templomba, ahol Metatron Nagyúr elfogadja ezen szándékot. Előrelép, és a jobb kezének középső ujját egyenesen a harmadikszemcsakrád fölé helyezi. A Fény lüktetéseit a fény testén keresztül a fizikai testedbe tölti. A fény ezen kibocsátásai feloldják ezeket a fátylakat, és leválasztják az illúziókhoz való megkötést.

Most fogja a bal kezének középső ujját, és közvetlenül a harmadikszem csakrádra helyezi. Így, Metatron Nagyúr képes hozzá kapcsolódni a fizikai testedhez és annak fiziológiájához, a fény összes szintjével, amit beintegrálsz az érzelmi és mentális testeidbe, és a spirituális tested szupertudatosságán keresztül. A középső ujj a beavatásod ujja; ez az ujj hozzákapcsol téged a harmadikszemedhez. Most képzelj el egy erőteljes vörös lézersugarat kivetülni a bal keze középső ujjából, a tobozmirigyed legközepében, feloldva ebben bármilyen blokkolást a harmadik és negyedik dimenziós kondicionáltság és programozás eredményeként, ami megakadályozza, hogy teljesen mértékben integráld az 5. dimenziós tudatosságot.

A képzeletedben, hunyd le a fizikai szemeidet, ha kinyitottad őket. Még mindig Metatron Nagyúr középső ujjával a harmadikszemeden, megerősít téged abban, hogy a fény egy létezője vagy, és a fénnyel, amivel feltölt, nem csak az emberiséget szolgálod, hanem magadat is, olyan szintű kapacitással, amire jelenleg nem vagy tudatos. Azért mert nem tapasztaltad meg a fény ezen szintjeit ebben az inkarnációban azelőtt, létfontosságú, hogy ne korlátozd le a tapasztalásodat azáltal, hogy a múlton töprengsz, vagy korlátozod a jövőbeli tapasztalásodat, azáltal, hogy elképzeled a dolgokat, hogy hogyan sültek el rosszul, vagy azt mondogatod magadnak, hogy ez a dolog nem mindig működik. Minél több fényt hozol be a testedbe, annál többet munkálkodsz az igazságoddal, és minél több hit földelődik le benned, annál jobban tanúja leszel a csodáknak. Ez volt mindig is a kulcs.

Metatron Nagyúr arra, kér, hogy vésd ezt az eszedbe. Emlékezz, hogy a kulcs az, hogy megtapasztald a Lélek/Szellem csodáit kiterjesztve a tudatosságodat, és még több fényt hozva be, azáltal, hogy átadod magad és bízol, és meghatározod a szándékodat, hogy a tudatosságot a kollektív tudatosságon túllépjen, és túl a világ által elfogadott normákon. Határozd meg a szándékod, hogy túllépsz ezen. Határozd meg a szándékod, hogy a spirituális intelligenciádat, és a spirituális tudásodat magasabb szintekre emeled. Kérd, hogy megkapd a spirituális technológia tanításait. És ha ez a kívánságod és akaratod, akkor mond el Metatron Nagyúrnak ezt most, hogy ezt kívánod tenni.

Metatron Nagyúr és Maitreya el fog kísérni titeket a belső síkokra, a felsőbb tanulmányaik iskoláiba, ahol mindannyiótokat keresztül fognak vinni egy különleges programon, hogy megtanuljátok azt, hogy hogyan használjátok a fény hatalmát és a hang erejét a fizikai világotokban, és hogyan menjetek keresztül a beavatásaitokon egy felgyorsított ütemben, így még újabb és több beavatáson visznek keresztül, elérve a felemelkedés egy olyan szintjét, amit eddig csak a Felemelkedett Mesterek értek el. Ez az áldás az, amit a Szellem adott át az emberiségnek. Meg van a lehetőségetek rá, hogy Felemelkedett Mesterek legyetek ebben az életetekben. Azonban el kell köteleznetek magatokat. Ahogy már mondtuk, a tanárotok fel fog tűnni. A fény mestered el fog jönni hozzád hús-vér testben, és át fog vinni a végső beavatáson, amely beavatás azt fogja eredményezni, hogy az új beavatottak beavatója leszel.

Vegyél mély lélegzetet be a harmadikszem csakrádon át, ahogyan kilélegzel, nyomd le az energiát a gerinced mentén, ki a gyökércsakrádnál és be a Föld Anya magjába, leföldelve ezt az információt a hús-vér testedben, mivel ezt a szellemi testeden belül tartották. A fény az érzelmi és mentális testeidben fog tartózkodni, és így magadba tudod szívni a fény tanításait.

A fény munkásainak hívnak titeket egy célból; fényharcosoknak, fényszövőknek, fényben sétálóknak, a fény vezetőinek; azért mert ez az, amit megtestesítetek. Most még többet tudtok megtestesíteni ebből.

Most ismételd utánam: ”Tudatosan kérem Metatron Nagyurat, hogy segítsen engem a tudatosságom kiterjesztésében, azért, hogy még több fényt nyelhessek el, és a fény egy erőteljes kibocsátója [emanátora] legyek. ”

Vegyél egy mély lélegzetet be, miközben behúzod a fényt a testedbe; ahogyan kilélegzel képzeld el ezt a fényt kiáradni a testedből. A fénylények mindegyike jelen van veled a Zafír Templomba, felizzítanak egy fénysugarat a harmadikszemükből. Fellobbantanak egy fénysugarat a szexcsakrájukból, és kivetítik ezt a fényt a szexcsakrádhoz és a harmadikszemedhez. Lélegezz be mélyen és üdvözöld ezt a fényt a testeidben, beleértve a fizikai testedet is. Miközben kilélegzel, add át magad az integráció fényének.

Most ismételd utánam: „Kérem Metatron Nagyurat, hogy teljes egészében támogasson és vezessen engem, tanítson és eddzen engem, az eljáráson keresztül, ami átvisz engem a fény beavatásain, hogy képes legyek felhasználni/hasznosítani a tisztánlátásomat, tisztánhallásomat, a tisztánérzékelésemet, az 5. dimenzión és a fény magasabb dimenzióin keresztül.”

Vegyél egy mély lélegzetet behúzva ezt a beavatást a testedbe, miközben Maitreya Nagyúr átölel téged, miközben Metatron Nagyúr átölel téged, és a Gyógyító Angyalaid is átölelnek téged. Miközben ez történik a Zafír Köpenyedet összeolvasztják teljesen a testeddel, és az energiád teljesen felemelik az 5. dimenzióba.

Most ismételd: ”Tudomásul veszem, hogy még mindig megkívánják tőlem, hogy a harmadik dimenziós világban éljek. Azonban, elfogadom és megértem, hogy a tudatosságom az 5. dimenziós világban van, és a fény egy vezetőjeként vezetni fogom, irányt mutatok a harmadik dimenziós tudatosságú embereknek, akik hajlandóak belépni az 5. dimenziós tudatosságba. Ezen a folyamaton keresztül, tiszteletben tartom és rábízom maga az útra, hogy fenntartom a tudatosságomat az 5. dimenzión keresztül és azon túl. Ez így van, és ez így legyen.”

Rakd mindkét kezedet a szívcsakrád fölé, vegyél egy mély lélegzetet, húzd ezt a kötelezettségvállalást a lényedbe. Szeretteim, Metatron Arkangyal most megkér rá titeket, hogy kötelezzétek el magatokat a belső gyermeknek és a serdülő énednek. Az elkötelezettség az ígéret egy formája, aminek továbbra is a fényében jártok, munkálkodva a fénnyel, és a fényen belül, mert valójában csak három lépcsőfok vezet haza. Az első ösvény a sötétségé; a fekete mágia. A második a fehér mágia ösvénye. A harmadik mester ösvénye.

A fehér mágia ösvénye még mindig azokkal a lelkekkel dolgozik, akik a harmadik és negyedik dimenziós síkon vannak. A mesterek ösvénye pedig azokkal, akik az 5. dimenzióban és azon túl vannak. A fény tanítói és vezetői, akik a fehér mágián keresztül munkálkodnak az elemek, állati királyságok, ásványi királyságok, növényi és zöldség királyságok folyamatát segítik. Hogy egyesítsék az energiájukat és kiegyensúlyozzák az energiájukat azoknak, akik a sötétség ösvényén járnak, azok a fekete mágusok, ez az ösvény a tudatlanság ösvénye is. A járni kívánt utat bölcsen válasszátok meg. Ez az, amiért azt mondjuk, ígérd meg önmagadnak, hogy mindig a fényben fogsz járni; a tudás fényében, a fényben, ami támogat téged a felelősségvállalásban, a fény, ami bölcsességet nyer, a fény az, ami táplálja az erőt.

Mikor készen állsz rá, erősítsd meg Metatron Nagyúrnak, hogy hajlandó vagy, elvállalni ezt a kötelességet a belső gyermeked és serdülő éned végett.

Tedd ezt azáltal, hogy megszólítod a belső gyermeked, és a serdülő éned, mondd meg nekik, hogy vállalod ezt a felelősséget, kötelezettséget, beleszámítva ebbe a fény szavait is, amit választottál. Most adunk rá egy percet, hogy megtedd ezt. Mikor kész vagy, kérd meg Metatron Nagyurat, hogy pecsételje le ezt a kötelezettséget Fénnyel.

Metatron Nagyúr most fogja a bal kezének középső ujját, és belemeríti ezt a folyékony fény egy edényébe, és ezt a folyékony fény a felszentelés egy formájaként helyezi a harmadikszemedre. Ez a felszentelés a korlátozott látóképesség összes akadályát, gátját feloldja, amelyek a korlátozó hiedelem rendszereken keresztül lettek létrehozva, amelyeket magadra vettél a kondicionáltság és az összes programozás révén, amiknek ki vagy téve napi és éjszakai szinten.

A következő 17 hónapban, meg fogjátok kapni az oktatást, tanítást Metatrontól és Maitreya Nagyúrtól a fény iskoláikban. Az ashramjaikon keresztül fogtok munkálkodni, hogy a fényt bemutassátok majd másoknak is. Néhányotok ezt tanítás formájában teheti, néhányotok gyógyítás alakjában, néhányan kommunikáció alakjában, olyanban, mint a tanácsadás, motiváló beszéd, inspiráló szavak. Engedd meg a fénynek, hogy megmutassa neked.

Miközben teljesítitek a különböző beavatásaitokat, a tisztánlátás, tisztánhallás és tisztánérzékelés képességei megnövekszenek erejükben, mindaddig, amíg behozzátok a fénybe. Azt kértétek, hogy ők csak a magasabb dimenziókon keresztül működjenek. Ezért, ha leeresztitek az energiátokat az alacsonyabb dimenziókba, akkor nem fogtok hozzáférni ezekhez az erőkhöz, csak úgy, mint az a múltban volt. Legyetek tisztában a választásaitokkal, cselekedeteitekkel, gondolataitokkal, a szavaitokkal és az érzéseitekkel. Ez hatalommal ruház fel az érzelmi testetek fölött; hatalommal ruház fel az egótok fölött, ami befolyással bír a mentális csicsergésre. Te vagy a testeid mestere. A testeid nem uralnak téged. Az alsóbb egó volt a sofőr eddig. Most átveszitek tőle az irányítást.

Azáltal, hogy azt választjátok rész vesztek ezekben a beavatásokban, meghozzátok a döntést is, hogy teljes irányítást váltok az életetek felett, isteni összhangban munkálkodtok a magasabb erőkkel, mert ti is ennek a hatalomnak egy forrásai vagytok.

Lélegezz be mélyen. Ez a folyékony fény beszűrődik a tobozmirigyed közepébe. Metatron Nagyúr most megkér rá téged, ha van bármilyen különleges kívánságod felé, hogy támogasson téged az életed bármilyen területén, akkor ezt mondd el neki most. Határozzátok meg a szándékotokat vele együtt, és átadva ennek kidolgozását neki. Ez lesz az első lecke, hogy hasznosítsátok/felhasználjátok az új 5. dimenziós erőiteket. Most adunk erre egy kis időt. Kérlek emlékezzetek rá, hogy kérjétek, hogy ez a lelketek és az isteni tervetek legmagasabb akaratával összhangban manifesztálódjon.

Metatron Nagyúr a fehér fény egy gömbjét manifesztálja, amelybe belehelyezheted a szándékodat. Miközben meghatározod a szándékodat ebben a fényben, erősítsd meg, hogy átengeded ezt a Szellemnek, azért, hogy támogasson téged az 5. dimenziós energia dinamikáján keresztül, hogy manifesztálódjon bármi, amihez már kértél segítséget, a fizikai világodban. Mikor kész vagy, engedd el a fehér fény ezen gömbjét, ami tartalmazza a szándékodat, és miközben elengeded ezt, erősítsd meg, hogy itt az ideje, hogy megbízz a Szellemben, hogy el fogja hozni számodra a tisztaságot, betekintést, támogatást, és bármi mást, amit kértél, a következő néhány napban, azért, hogy igazán megértsd, hogy milyen gyorsan is dolgozik a fény ereje.

Ha kétségben találod magad vagy félelem telivé válsz, akkor állítsd le magad azonnal; vedd ezt a félelmet, és vedd a kétséget, helyezd ezt a fény gömbjébe, és küld ezt el az éterbe a Forráshoz. Emlékeztesd magad Metatron Nagyúr fényére, az Anya/Atya Isten fényére és erejére, és lélegezd ezt a testedbe és mondd önmagadnak, már a Szellem kezébe adtam ezt, és a Szellem meg fogja adni a válaszokat, vagy megoldásokat, vagy a módszereket, eszközöket, hogy manifesztáljam amire szükségem van, tökéletesen és isteni időzítésben. Folytasd, ami csinálsz. Csináld ezt meg, ahányszor úgy érzed, hogy félsz. Ez majd alkalmassá teszi az alsóbb egót arra, hogy átadja magát a fénynek. Ez folytatja a spirituális hit ezen szálainak felszívását a testetekbe, amely önmagában egy másik erőteljes beavatás.

Metatron Nagyúr most megerősíti, hogy az energiád a maga teljességében van és teljesen felemelkedett az 5. dimenzióba, beleértve a párhuzamos és a multidimenzionális aspektusokat is. Ők mindnyájan kollektíven együtt dolgoznak, itt és most, dolgozva az 5. dimenzióval.

Szeretteim, itt az idő most számotokra, hogy a fókuszotokat a bolygótokra hozzátok ismét, és ahogyan ezt teszitek, képzeljétek el a Fény további 144 nagy Küldöttjének jelenlétét, akik csatlakoznak a Fény Arkangyali Szövetségének 144 lényéhez, akik elhozzák az energia egy következő spirálját a bolygótok számára. Öleljétek át az Arany Tudatosságotokat.

Folytassátok a mély be és kilégzést, miközben ez az energia bevonódik a Földbe, belelehelődik a Föld Anyába, és a sablon lefektetése, és megerősödése tovább segíti a bolygón az Arany Tudatosság manifesztálódását. Miközben ez leföldelődik a bolygótokon, eközben a fizikai testetekben is elnyelődik. Metatron Nagyúr most elővesz egy fehér zafír kristályt és egy kék zafír kristályt, és egyesével a harmadikszemed fölé helyezi őket. Ez folyékony energiává válik, és miközben belélegzel, mindkettő belelehelődik a tobozmirigyed középpontjába

Metatron Nagyúr most megkér rá téged, hogy nyújtsd ki a bal kezed középső ujját felé, és egy gyűrűt helyez fehér és kék berakású drágakövekkel az ujjadra; ez a kapocs a fényhez és a hanghoz; a harmadikszemed és a koronacsakrád egyesült hatalma/ereje, a Szeretet egy Ereje és a Hatalom egy Ereje, a Bölcsesség egy Ereje és az Igazság egy ereje, ami további fény és hangot fog teremteni.

Adj köszönetet Metatron Nagyúrnak a fény ezen ajándékaiért. Ezek a lények körülötted megnövelik a fényfeléd kivetített erősségét. Ez 87, 8 méterre [288 láb] terjeszti ki az energiameződ az energia testeden túlra. Az energiameződet a fény és hang egy keverékével töltik fel, és az összes atom élettelien vibrál. Ezek az atomok arra szolgálnak, hogy még több energiát vonzanak be számodra; ez az energia az, ami úgy fog szolgálni, hogy tovább növeli a tudatosságodat és kiterjeszti a fényedet és megnöveli a hangodat/hangzásodat.

A következő belégzésnél, képzeld el, hogy a fényt belehelik egyszerre a tobozmirigyedbe és az agyalapi mirigyedbe, és aktiválják az 5. dimenziós tisztánlátói képességeidet a teljes kapacitásukban. Vegyél egy újabb mély lélegzetet egyszerre a toboz és az agyalapi mirigyeden keresztül, és hozd be a fényt, hogy aktiválja a tisztánhalló képességeidet a teljes 5. dimenziós kapacitásukba. Tegyed meg ugyan ezt a tisztánérző/érzékelő képességeiddel is. A következő belégzésnél, Metatron Nagyúr a 87, 8 méterre kiterjedő energiameződet egy erőteljes kristályos pajzsba zárja, megvédve téged azért, hogy elnyelhesd ezen fény kibocsátásait, hogy integrálhasd ezeket a pulzálásokat, hogy eggyé válhass a fénnyel és hanggal. Vizualizálhatod a védelem ezen eszközét, közvetlenül Metatron Nagyúrtól (kiterjedni), napi szinten, ha ezt választod.

Még egyszer adj hálát Metatron Nagyúrnak a fény beavatásáért, amit megtapasztaltál. Fogd kézen a belső gyermeked és a serdülő énedet, és húzd őket a fény ezen erőteljes energiamezőjébe, így őket is lepecsételik ezen a rácson belül veled. Vegyél egy mély lélegzetet be, és ahogyan kilélegzel, képzeld el a Föld Anyát is lepecsételődni a fény ugyan azon rácsába.

Adj köszönetet most az összes fénylénynek, akik tanúi voltak a beavatásodnak. Miközben ezt teszed, elkezdik visszavonni a fénysugaraikat. Ez semmilyen módon sem okoz kárt neked. Már megfelelően fel vagy töltődve fénnyel. Miközben újabb mély lélegzetet veszel be, az ötödik dimenziós harmadikszem csakrád fénye szakrálisan lepecsételődik, manifesztálva önmagát ebben a csakrában, ezért mindenki, aki lát titeket a belső síkokon, felismer benneteket a fény és hang egy 5. dimenziós beavatottjaként.

Adj köszönetet önmagadnak ezért az utazásért. Adj hálát a Zafír Templom Dévájának, hogy megtartott téged az erőteljes testében. Maitreya Nagyúr megáld téged és biztosít téged afelől, hogy biztonságos visszatérnek a harmadik dimenziós világba. Biztosít róla téged, hogy mindig kapcsolatban fogsz állni az 5. dimenziós testeddel. Arra emlékeztet, hogy kapcsolatban maradsz a fénnyel.

Mikor készen állsz, vedd kifelé az utad a templomból. Még egyszer adj köszönetet. Lassan vedd kifelé az utad Shamballa kertjein keresztül, és miközben kifelé veszed az utad, adj hálát Shamballa világának, hogy szívesen látott, és így teljesíthetted ezeket a beavatásokat. Amikor eléred a kaput, menj keresztül rajta, és köszönd meg még egyszer a sárkányoknak. Vedd az utadat a megszentelt kerteken keresztül. Majd lélegezz be mélyen, és kezd el visszahúzni a tudatosságodat a fizikai testedbe. Vegyél egy mély lélegzetet, húzd a tudatosságodat le a gerinceden, ki a gyökércsakránál és gyökereztesd le magad a Föld Anyához. Vegyél egy mély lélegzetet be, húzd az energiát le a gerinceden, le a lábaidon, ki a talpaidon keresztül és legyökerezve a Föld Anyába. Vegyél egy újabb mély lélegzetet, és érezd magad a helyiségben, ott ahol jelenleg tartózkodsz.

Szeretteim, az utazás, amit megtetettek az 5. dimenzió egyik legmélyebb aspektusa. Úgy találhatjátok, hogy ez energiátok rendkívül érzékeny lesz az elkövetkező pár napban, ezért kérlek legyetek gyengédek magatokkal. Megértjük, hogy néhányan ki lesztek téve a durva környezetnek, ahol talán zajszennyezés lehet. De biztosítunk, hogy védve lesztek a hasonló környezetekben, és minden mindig jó lesz. Ha a testetek egy érzelmi méregtelenítést manifesztál, akkor egyszerűen áramoljatok a folyamattal. Azt javasoljuk, hogy szedjetek nagy mennyiségben Elsősegély Cseppet [Bach virág terápia], ha úgy érzitek. Szintén javasoljuk a 6-os számú Szöveti Sót [Schüssler sók], hogy támogasson titeket ebben. Ha a testetek fizikai méregtelenítés egy folyamatát manifesztálja, akkor azt javasoljuk, hogy a 4-es és a 8-as számú Szöveti Sókat fogyasszátok. A 8-as számú Schüssler Só a testetek izomrendszerét fogja segíteni annak elengedésében, ami a hamis támogatási szerkezetekbe kapaszkodott, és képesek lesztek integrálni a fény új támogató mechanizmusait.

Szeretteim, így átölelünk titeket a fény és hang új rácsában. Támogatunk mindnyájatokat az 5. dimenziós világ manifesztálásában. Támogatni és vezetni fogunk titeket az új világhoz való alkalmazkodás folyamatában, miközben eleresztitek a régi paradigma régi útjait.

Bízzatok a sok láthatatlan karban, amelyek megtartanak titeket ezen időszakon keresztül, és bízzatok a képességeitekben, amit a fény manifesztálása idéz elő a manifesztáció különböző mechanizmusain keresztül a kimondott szavak, a gyengéd érintés, az ajándékok értelmében, amelyeket megoszthatnak veletek – vagy amelyeket megoszthattok másokkal. Tudjátok, hogy mindnyájan egyek vagyunk, és hogy mindig veletek vagyunk, minden úton, és a magasabb világok fénye egy lehet veletek, egy lehet bennetek, és minden körülöttetek, és az Anya/Atya Isten szívverésének hangja lehet az egyik, ami vigaszt nyújt az átmenet időszaka alatt.

Kuthumi vagyok, a Fény és Bölcsesség Nagyura, és üdvözöllek és megáldalak benneteket szeretetben. Adonai.