Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kuthumi Mester és Nada Úrnő

9:9 portál lehorgonyzása Nada Úrnővel

Michelle Eloff/Manders ©

2006. szeptember 9, Dél-Afrika, Johannesburg

Fordította: Hatejer Emese

Hanganyagot készítette: Gárdi Marianna

Hanganyag letöltési linkje: http://www.mediafire.com/download/ugy3n4aegtp3y50/9+9+port%C3%A1l.mp3

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a közvetítő személlyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

________________________________________________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a nevetés, a nyugalom, harmónia áldásait. És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Szeretett Egy, üdvözöljétek Nada Úrnőt a jelenlétetekben, ahogyan elhozunk számotokra a Szeretet 99 Szirmú Virágát, amely lángra gyújtja a Szenvedély Isteni Lángját a lényetek magján belül, elősegítve a fény felébredését a Mesterek jelenlétében, és az Isteni Énetek Jelenlétében. 

A Fény Nagyurai és Úrnői és a Fény Nagy Fehér Testvérisége előidéz számotokra egy Isteni Rezonanciát a 9. dimenzió központjából, amely egyenlő mennyiségben kapcsolódik az össze sejthez minden ember lelkének 9. dimenziós portálján/átjáróján belül.  A 9. dimenziós portál 2 cm-rel a torokcsakrátok alatt található, és a fény elnyelődik a Szeretet 99 Szirmú Virágán keresztül, életet adva a Feltétel nélküli Szeretet, Spirituális Megvilágosodás értelmének egy mélyebb tudás által és a pontnak, ahol a teremtés formát ölt.

Aktiváljuk ezt az átjárót bennetek egy nagyon mély szinten ma. Ez alatt azt értjük, hogy az energiátokat elviszik a 9. dimenziós középpontjának rezgésébe, ahol Nada Úrnő elősegít egy 12. szintű 9 dimenziós beavatását, ez azt jelenti, hogy a Felemelkedett Mesteri vibráció birodalmain belül álltok, megkapva egy áldást a 9. dimenzión keresztül. Ezért, ez megadja számotokra a lehetőséget, hogy hozzáférhessetek a Felsőbb Dimenzionális Bölcsességhez a Spirituális Megvilágosodás számos aspektusának formájában, a Feltétel nélküli Szeretet Sugarain belül való élésbe és a felsőbb aspektusainak lehorgonyzásába, és felerősítve a kreatív teremtő erőtöket és megerősítve a képességeteket, hogy formát manifesztáljatok a kreatív teremtő örvényeken keresztül, amit a szex- és a torokcsakrákban tartottak. Minden örvény egy rezgés, amit abból a célból hoztak létre, hogy lerombolja a régit és megteremtse az újat. Ahogy az ember a tudatosságát az energiák millióira összpontosítja a bolygó körül, az ember felismeri, hogy az energia egy örvénye valójában, egy átjáró a másik dimenzióba.

Köszönjük, hogy csatlakoztatok hozzánk, akkor is, ha olvassátok vagy hallgatjátok ezeket a sorokat, a 99 Oszlop egy lerögzítői és (energiáiban megerősítői vagytok), előidézve a 9. dimenziós tudatosságot a világotok gyökércsakrájában, és ez által, elősegítve a tudatosság fellázadását a túlélés általi motiváltságából való kilépésre, és ehelyett lerögzítve a szeretet általi motiváltságot. Ezek az energiák azt eredményezik az emberekben, hogy bevonzzák a lehetőségeket önmaguknak, hogy integrálják a túlélés és gyarapodás közötti különbség mélyebb megértését és azt, amit az egyén választ, hogy megélje, amiben gyarapodni kíván a továbbiakban. Sok ember gyarapszik a drámában és negatívitásban. Ez egy választás számotokra, hogy most sokkal tudatosabbá váljatok, mint azelőtt valaha is. Manifesztálni tudjátok az akadályok, a káosz, és a dráma bőségét, vagy (ehelyett inkább) a pozitív lehetőségek bőségét. Az emberiségnek most meg kell választani, mi az, amiben gyarapodni kíván.

Tehát, szeretteim, most megyek, utat engedve Nada Úrnőnek, hogy előrelépjen, hogy végrehajtsa az aktiválását mára és elvigyen titeket a 9. dimenzióba, béke és áldások legyenek veletek. Adonai.

~~~~~~~~~~~~**~~~~~~~~~~~~

Nada Úrnő vagyok, üdvözletem.

Lazítsd el a testedet, a lélegzetedet használva, miközben mi el fogunk vinni téged a 9. dimenziós Templomba. Kezdjük azzal, hogy mélyen belélegzel az orrodon keresztül, teljesen kilélegzel a szádon át, és érezd a tudatosságodat/tudatodat gyengéden bevonódni a 9. dimenzió szívébe és megengedve ennek a dimenziónak, hogy megmutassa önmagát számodra egy olyan módon, hogy a lehető legbiztonságosabban érzed magad és ez által átadd az energiádat ezeknek a vibrációknak és lüktetéseknek, amit mindegyik Sugár felkínál. Én, Nada Úrnő, a Spirituális Megvilágosodás 9. Sugarának Chohanjaként állok itt, és megtartom ezt az energiát a 9. dimenzió középpontján belül. Ebből a dimenzióból számos Sugár bocsátódik ki, mindegyikük egy speciális lehetőséget tartalmaz a lelkek számára, hogy elsajátítsák és uralják a leckéket, amiket elhatároztak, hogy megvalósítanak, miután egy inkarnációba lépnek.

Abból az okból gyűltünk össze ma itt veletek, hogy lerögzítsük a Szeretet 99 Szirmú Virágát, a Virágot, ami az emberiség 9. dimenziós csakrájában szunnyadt az elmúlt 4 és fél ezer évben. A Fény Nagy Fehér Testvérisége megadta az engedélyt a Föld bolygó Fénymunkásainak, hogy kapcsolatba lépjenek a 9. dimenziós portál tudatosságával, és ezáltal, megadva nektek a lehetőséget, hogy a 9. dimenziós (alap)elveket megértsétek, és hogy a tudatosság minden szintje a 9. dimenzión belül egy csatornaként szolgáljon, amelyen keresztül megtanulják, és amelyen keresztül kifejlesztik az eszközöket, amelyek hozzájárulnak a felemelkedés tudatosságához, és a tudat kiterjedéséhez.

A tudatotok kiterjed a 3. ,4., 5., 6., és 7. dimenziók síkjain túlra. Mindnyájatok, akik dolgoznak ezekkel a szavakkal most és a jövőben, sok beavatáson mentetek keresztül a 3. és 7. dimenzió között, azonban a mélyebb integráció továbbra is folytatni fogja a tanításotokat és vezetéseteket. Járműveként is használ benneteket, hogy lehorgonyozzátok a 9. dimenziós lehetőségek és ez által belépjetek egy felgyorsított Spirituális Megvilágosodásba, és én, Nada Úrnő, mindnyájatokat a 9. dimenzión keresztül segítelek, és a Spirituális Megvilágosodás 9. Sugarán keresztül is. A feladat, amit már bemutattak nektek egy nagyon egyszerű (valami), ez időnként kihívásokként jelenhet meg, egyszerűen mert arra kérnek, hogy szeresd önmagad feltétel nélkül.

A Spirituális Megvilágosodás előidézi a megértés mélyebb szintjeit, ami a feltétel nélküli szeretet velejárója Mindnyájatokat elvittek a belső gyermeketek birodalmaiba azért, hogy megértsétek, amire a belső gyermeketeknek szüksége van annak érdekében, hogy teljesen integrálja a feltétel nélküli szeretetet, és a Spirituális Megvilágosodás frekvenciájába lépjen. Dolgozva a belső gyermeketek tudatosságával megerősíti a kreatív (teremtő) képességeteket, hogy hogyan hozzátok ezt formába az életetekbe olyan módokon, amelyek korábban lehetetlenek tűntek. A belső gyermek a belső mag stabilizátorod, és ez rögzíti a kreatív erőd egy létfontosságú aspektusát a fizikai valóságodban. Ezen aktiválás kezdeténél, testvéreim és nővéreim, előidézzük az egyensúly egy kódját, amely meg fogja nektek mutatni, hogy hogyan teremtsétek meg az egyensúlyt önmagatok férfias és nőies aspektusai között, és hogyan válasszátok ki az energiát, amelyre összpontosítani szeretnétek; más szavakkal, amelyben erőteljesen gyarapodni kívántok.

Ragadd meg most a lehetőséget, hogy felkérd a személyes Vezetőidet és a Fénylényeket, akik veled dolgoznak. Kérd meg őket, hogy hozzák létre az átalakulás egy spirálját körülötted, és képzeld el a Gyógyító Angyalodat megteremteni egy Dávid Csillagot körülötted. A spirál felfelé húzza a tudatosságodat, így az alsóbb csakráid magasabb rezgésű frekvenciáikba lépnek be és felfelé húzva az energiát. Ez bevonja a tudatosságodat az anyagi világból az érzelmi, mentális világba, és ezután a szeretet világába. A szeretet világa a Misztérium Iskolák egy variációjának egyik birodalma, amelynek mindegyike magában foglal egy Szakrális Geometriai Aláírást, egyet, amit automatikusan behúzol különböző időszakokban a beavatásaid ciklusai alatt. Azt szeretném, hogy vizualizálj most számos szakrális geometriai formát, és érezd, melyek azok az aláírások, amelyekre reagálsz, és vedd az utad a tanítás ezen különleges Templomába.

Képzeld el a Fény Nyelvét, más szóval a vibráció kiáradásokat a geometriai alakzatokból, amelyeket kiválasztottál, hogy behatoljanak az összes testedbe, amelyek a kollektív énedet alkotják, és ez átjárja a fizikai tested lényegét is. Ezen geometriai aláírás elkezdi felébreszteni a Szeretet 99 Szirmú Virágát benned és beavatja a Feltétel nélküli Szeretet, a Spirituális Megvilágosodás magasabb/felsőbb megértését, és a teremtés formát öltésének célját is. Lazíts az energiában és képzeld el a tested minden egyes sejtjét válaszolni erre a rezgésre, és ez megnöveli a fizikai tested és az összes energiatested frekvenciáját addig, amíg minden benned, nem kezd el isteni harmóniában vibrálni a 9. dimenzió frekvenciáival.

A képzeleted valójában sokkal erősebb, mint az akaratod, ezért használd fel a manifesztáció ezen erőteljes eszközét, hogy elkezdd magad felé vonzani a kulcsot, amire szükséged van az életedben mostanában, hogy a tudatosságodat abba a világba mozgasd, ahol meg fogod érteni, mit választottál, hogy gyarapodj, amely az energia aláírásává fog válni és ki fogod árasztani magadból. Máshogyan mondva, a vibráció, amit kibocsátasz a környezetedbe, ilyen teremtéshez vezet, és ez az energia azon minőségén keresztül (történik, amely úgy szolgál, mint egy horgony a Spirituális Megvilágosodás 99 Oszlopa számára.

Lélegezz be mélyen, és miközben kilélegzel, lásd a Fény 99 Oszlopát kapcsolódni a Föld Anyával, amelyek egyenesen a 9. dimenzióból terjednek ki. Ahogy minden egyes oszlop lehorgonyzásra kerül a Föld Anya testébe, ez elkezdi a 9. dimenziós planetáris aktiválást beavatni a vég és új kezdetek következő ciklusába, és mindenkinek aki kész magasabbra emelni a tudatosságát túl a dráma és negatívitás általi gyarapodáson. A gyökércsakrátok egy magas feszültségű energia elmozdulást fogad be, amely erőteljes szerkezeti változásokat idéz elő az elektromágneses mezőtökben. Az energia minden egyes molekulája átalakul az élet egy új testévé, és a Szeretet 99 Szirmú Virága amihez kapcsolódtok támogatja a teremtést, amely formát fog ölteni az elkövetkező 99 nap során. Bevonzottak (titeket) és bevonzanak egy új lehetőséget, hogy segítsenek a 99 Oszlop céljának a megértésében az életetekben.

Képzeld el magad összefonódva a beavatással, amit behúztál magadba azt illetően, amit a gyarapodással kapcsolatosan választottál, az Oszlopok egy kollektív hálójába, amely létrehoz egy rácsot, amely az új fajta Gyarapodás Beavatásainak tudatosságát meg fogja tartani. Tehát ne feledd, hogy arra fókuszálj most, amit be szeretnél húzni a személyes életedbe; légy tiszta a szándékodat illetően és lélegezd be ezt a szándékot a tested minden sejtjébe. Tölts el néhány pillanatot, hogy elképzeld önmagad, azt a tapasztalást élve, amiért szándékoztál – Lásd önmagad hasznot húzni az energiából, abból amiről úgy döntöttél, hogy gyarapodni fogsz benne. Képzeld el, hogyan fogod érezni magad, elképzelve, hogy hogyan fogsz kinézni, látva, hogy mit fogsz csinálni, és képzeld el magad egyesülni ezekkel a képekkel/elképzelésekkel, válj eggyé velük, elnyelve az energiát, valamint az információt is. Tölts el minden nap egy kis időt arra fókuszálva, amelyről úgy döntöttél, hogy megteremted, használd a képzeleted és olvadj össze a képekkel minden alkalommal. A képzeleted ereje táplálni fogja az akaratodat. Lélegezz be mélyen, kilélegezve teljesen, ahogy a végső összehangolódás lezajlik és a 99 Oszlop vibrációja a Föld Anya körül kiegyensúlyozottá válik és összehangolódik a Föld Anya összes finom testének elektromágneses mezejével a fizikai testének gyökércsakra területein. Továbbra is lélegezz, ahogyan én, Nada Úrnő elhozom neked az Isteni Szeretet egy Magenta Sugarát, a Spirituális Megvilágosodás vibrációját, az Isteni Sugarat, megértetve a teremtés alakjának az erejét. Minél inkább a 9. dimenziós portálra összpontosítasz a testedben (2 cm-vel a torokcsakrád alatt) és képzeld el a Magenta Sugarat behatolni a pontnál éppen az ádámcsutkád alatt. Most fókuszálj arra a pontra, ahol a csont találkozik a bemélyedésnél a torokcsakráddal. Helyezd a jobb kezed középső ujját ennek a csontnak a bemélyedésére /a csont, ami éppen a torkod alatt van/ és nyomd le határozottan. Nagyon enyhén kezd el ütögetni/kopogtatni/nyomkodni ezt és használd a képzeleted, hogy láthatóan előrehúzd a szándékaidat, amelyekről úgy döntöttél, hogy mágnesesen összehangolódsz velük.

Most hívd a belső gyermeked tudatosságát; a veregetés/kopogtatás/nyomás arányát növelve, és lásd a belső gyermekedet, egy kicsi lényként felhaladva a csakráidon és letelepedve a 9. dimenziós portálban.  Ez fokozottan megcsapolja a rezgéseket megemelve a Spirituális Megvilágosodás és a Feltétel nélküli Szeretet áramlatát, megadva a belső gyermekednek a lehetőséget, hogy integrálja ezen magasabb frekvenciát és a feltartóztatott fejlődés bármilyen állapotából kihozza őt, amely eddig az önszabotálás mintáihoz, a bénultság bármilyen érzetéhez, a kiábrándulás érzéséhez, vagy bármilyen önkétséghez, önbizalomhiányhoz vezetett. Továbbra is megcsapolva, ahogy belélegzed ezt az energiát, elismerve a belső gyermeked szükségletét az elismerésért, az elfogadásért, felismerésért és megértésért. Kezdj bele a gyengéd ütögetésbe/kopogtatásba/nyomkodásba lefelé a csecsemőmirigyedig és ott kezdd el a veregetést/ütögetés/nyomkodást körbe az óramutató járásával megegyező irányba. Ez megerősíti a csecsemőmirigy energiáját, és összehangolja a csecsemőmirigy csakrád a 9. dimenziós Spirituális Megvilágosodás Csakrájával, amely megerősíti a szoláris védettségedet és elősegíti a magasabb dimenziós csakrák céljának tudatos megértését.

Most érintsd meg közvetlenül a csecsemőmirigyet és érezd az energiát a szívcsakrád hátuljába mozogni; érezve az energiát lefelé haladni a gerinceden, a gyökércsakrádba és létrehozva az energia elmozdulásait, amit magadhoz vonzottál, azon keresztül, amit ma behúztál magadba. Most a csecsemőmirigyed körül veregesd/nyomkodd/kopogtasd az óramutató járásával ellentéte irányba, továbbra is kiegyensúlyozva a fény, a szeretet, az igazság, a bizalom, a hit, és a tudatosság áramlását. Mozgasd a középső ujjadat vissza a ponthoz, oda ahonnan kezdted, a csonthoz, ami éppen a torkod alatt van, és nyomd le/ütögesd/kopogtasd határozottan ezt a pontot újra. Lélegezz be mélyen; kilélegezve teljesen, húzd a vállaidat hátra, mozgasd meg a hátad izmait egy kicsit, azért, hogy a hátad összehangolódhasson, és a helyére kattanjon, ha szüksége van erre. Forgasd meg a fejed.

A lélegzéseddel kapcsolatosan, most, tisztában lehetsz azzal, hogy a levegő nagyon jó érzés. Az energia meridiánokat megtisztítottad a csecsemőmirigy csakrád és a 9. dimenziós csakrád között. Ez segíteni fogja a tudatosság egy nagyon jelentős áramlását eközött a két csakra között, ezért hozzá fogtok férni a tudás megértéséhez a csecsemőmirigy csakrán keresztül, amely átmenet a belső központi mag lélek tudatosságba és tudatba. Azáltal, hogy gyakoroljátok az ütögetést/nyomkodást/kopogtatást legalább kétszer egy héten, amit elvégeztünk veletek, fenn fogjátok tartani a harmonikus áramlást a 9. dimenziós csakrátok és a csecsemőmirigy csakrátok között; ez segíteni fog összehangolódottan tartani a lélek tudatosságotokkal, és megerősíti a képességet, hogy lemondjatok az alsó egó irányításáról a lélek javára, amikor választást kell hozni és fontos döntéseket. Amikor betekintéseket és válaszokat kerestek, nyomjátok le a ponton, amit jelenleg fogtok, feltéve a Felsőbb Éneteknek a kérdést, és ekkor elkezdve az enyhe ütögetéses/kopogtatós/nyomkodós folyamatot. Hozd az ujjadat a pontra, azon megtartva, lenyomva ezt és megengedve a tudatosságodnak, hogy áramoljon és megkapva bármilyen betekintéseket, amit a lelked felétek vetít. Ha a válasz nem jön azonnal, legyetek türelmesek, és tudjátok, hogy ez csak pár órát vesz igénybe a földi idővonalon, és a válasz meg fog érkezni (természetesen, addig a kezeteket elvehetitek erről a pontról, ha ez lenne a helyzet.)

Most helyezd a bal kezed középső ujját ugyanarra a pontra, és fordítsd a jobb kezed tenyerét a Mennyek felé, lehetővé téve az energiáknak, hogy kiegyensúlyozzák az áramlásukat, és összehangolódjanak a férfiassal és nőiessel. A meridián a bal kezed középső ujjában most egy impulzust küld a gerincedhez, igazodva a szívcsakrád hátuljához, és elkezdi felszabadítani az energia impulzusait, elhozva a választás céljának nagyobb tudatosságú tudatosságát és megértését, hogy erőteljesen növekedhessen és gyarapodhasson az isteni szeretet, könnyedség, pozitivitás energiáiban. Ez szintén rögzíti a Szeretet 99 Szirmú Virágát a szíveteken, a csecsemőmirigyeteken és a 9. dimenziós csakráitokon belül; a Spirituális Megvilágosodás, a Feltétel nélküli Szeretet, és a pont, ahol a teremtés és a szeretet találkozik, formát ölt. Annak érdekében, hogy felgyorsuljon a manifesztáció, azzal kapcsolatban amiről úgy döntöttetek, hogy megteremtitek, összpontosítva a manifesztációra a 9. dimenziós csakrátokon keresztül. Azonban rendkívül fontos, hogy gondoskodjatok arról, hogy amire úgy döntöttetek, hogy fókuszáltok,  az a legmagasabb összhangba legyen a Lelketek Isteni akaratával.

Helyezd mindkét a jobb és bal kezed (középső) ujjait a csontra éppen a torkod alatt, és nyomd le határozottan ezt a pontot. Ez behúzza az energia egy impulzusát a nyaki (csigolyád) egyikéből a gerincedben és ez aktiválja a Csillag Tetraéder Technológiát a 9.dimenzión keresztül a 3. dimenziós tudatosságba; az anyagi világ felépítésébe, az érzelmi testedbe, a mentális testedbe és a spirituális testedbe. Ereszd el a pontot; mozgasd le a kezed a szexcsakrádra, lélegezz és lazíts. Emeld fel az állad felfelé ameddig tudod, és utána nagyon gyengéden ereszd le az állad a mellkasodra, a csakra az állad pontjánál a 9. dimenziós csakra és a csecsemőmirigy csakra energia pontjai, tartsd meg ezt néhány lélegzetig és emeld a fejed normális helyzetbe. Ha kicsit szórakozottan érzed magad, akkor csak lélegezz.

Most, én, Nada Úrnő a Fény Nagy Testvériségének támogatásával, teljesen aktiválom a Föld Anya gyökércsakráinak a 99 Oszlop energiáját, és a Szeretet 99 Szirmú Virágát, és ez a tudatosság most átáramlik a testeteken. Tarts szünetet néhány pillanatig, ahogy ez az energia összeolvad veled. Most már teljesen aktivált és lerögzített vagy a fény ezen két erején belül. Bárhová is mész, és bármit is csinálsz, a Szeretet 99 Szirmú Virágának energiáját és a Spirituális Megvilágosodás 99 Oszlopának az energiáját is meg fogod osztani másokkal. A frekvenciák eggyé fognak válni az Isteni Teremtés Rácsaival, és a Fény Nagy Fehér Testvérisége irányítja majd az energiákat azért, hogy minden egyesüljön isteni harmóniában.

Szeretteim, ti vagytok a katalizátorok a ciklusok befejeződéséért a közösségetek emberei számára, amely kifejezetten az ő választásuk (volt), illetve, amire koncentrálni fognak az erőteljes gyarapodásuk végett. A szerepetek nem csak arra korlátozódik, hogy katalizátorok legyetek. A Változás Kirobbantói és Kezdeményezői, a Spirituális Megvilágosodás Lerögzítői vagytok, és ez az energia folytatni fogja a megerősödését minden év 9 hónapjának 9.-ei napján, befejeződés ciklusáért és a mágia, csodák és manifesztáció energiáinak előbukkanásáért, az emberiségnek muszáj lerögzítettnek lennie a kvantum tudatosságon belül.

Én, Nada Úrnő, hatalmas szerepet fogok játszani Merlin Nagyúrral (ebben) és együtt dolgozni veletek, és vezetni benneteket a szerepetekben, ami a 99 Oszlop lehorgonyozásához kötődik egy állandó jelleggel, és a szeretet frekvenciáinak kibocsátódásai is, ami le lett bennetek rögzítve a Szeretet 99 Szirmú Virágán keresztül. Az energiákat rendszeresen, újra le kell majd rögzíteni, a tudatosság és energia illékonysága végett a bolygótokon. Az embereket elsősorban a félelem motiválja; az igényük, hogy életben maradjanak az, ami a motivációikat uralja. Bízzunk benne, hogy a Szeretet 99 Szirmú Virága fel fogja gyorsítani az emberiség tudatosságának újraprogramozását, hogy biztonságban érezzék magukat azzal kapcsolatban, hogy a szeretet motivációira reagáljanak inkább, mint hogy továbbra is a túlélés tudatosság csapdájába esve legyenek.

Felajánlom neked, a Szeretet 99 Szirmú Virágát egy kristály formájában. Ezt a Virágot, kérlek most helyezd a bármelyik csakrádba a testedbe, amit választasz. A csakra, amelyet választottál, fogja meghatározni a módját annak, ahogyan te kiterjeszted a Szeretet Virágának Szeretetét. Ennek a csakrának a tulajdonságai fel fognak tárulni számodra, olyan módon, ahogyan tanítani , vezetni fogsz és a Szeretet Virágának (Alap)elvei szerint élni. A 9. dimenziós Templomban fogsz tartózkodni a következő 19 órában azért, hogy befejezzük a 99 Szirom és a 99 Oszlop mindegyikének energia integrációját. Szintén megkérünk rá, hogy kommunikálj a Személyes Vezetőiddel most és határozz meg valamilyen szándékot, vagy fejezz ki bármilyen kérést, igényt bármivel kapcsolatosan egy személyes szinten, amelyet tisztázni kívánsz ez alkalommal.

Vegyél egy mély lélegzetet, és adj köszönetet; és én is, Nada Úrnő, köszönetet mondok mindnyájatoknak a lehorgonyzásért, a közreműködésetekért, és a szerepetekért, amit választottatok, hogy állandó közvetítői lesztek ezeknek az energiáknak. Az Isteni Én Akarata lehet az iránytűtök. A fény és szeretet legyen veletek, namaste.

Kuthumi vagyok, üdvözletem. Kérlek összpontosíts a tudatosságra a szívcsakrádban és lélegezz mélyen be, ahogy visszahúzod a tudatosságodat a fizikai testedbe, fenntartva a kapcsolódásodat a 9. dimenzióval, érezve a belső gyermekedet, és szilárdan lerögzítve magad vissza a fizikai testedbe.

Néhányatok melegséget érezhet a testében – a testhőmérsékletetek megemelkedett. Ha ez áll fent, akkor csak lélegezz bele. Az energiák gyorsan tolódtak el a testetekbe ma, különösképpen az energia pontok aktiválásánál a 9. dimenziós csakrátok és a csecsemőmirigy csakrátok végett. Ennek a portálnak a megnyitása és az új módok, utak teremtése a magasabb tudatosság dimenzióiba azon keresztül, ami ma végbement, ez ahhoz vezethet, hogy egy kicsit kiegyensúlyozatlannak érezhetitek magatokat a mai nap folyamán. Ha úgy találnátok, hogy ez kihatással van az egyensúlyotokra, akkor azt javasoljuk, hogy egyetek olyan ételeket, amelyek leföldelnek titeket a testetekbe(pl: amelyek a föld alatt teremnek: burgonya, répa…stb ). A földeletlenség érzése a test többi részén hozzá fog szokni ezen nagyon új frekvenciához, amelyben valójában, jártasak vagyok a tudatosságotok magasabb szintjein. Némi időt igényel az energia ezen szintjének elhozása a fizikai testetekbe, hogy teljesen összehangolódjon és teljesen eligazításra kerüljön önmagában. Nem telik többe,  mint 6 órába, hogy ez megtörténjen.

Szeretteim, töltsetek el egy pillanatot most azzal, hogy ismét a csecsemőmirigy csakrátokra és a 9. dimenziós csakrátokra összpontosítsatok, és képzelj el egy-egy piramist mindkét csakrában. Képzeld el a piramist a 9. dimenziós csakrádban csúcsával Mennyek felé fordulva, és a másik piramist a csecsemőmirigy csakrádban pedig, a Föld felé fordult csúccsal. Csak képzeld el ezen két piramist, ahogy erőteljes fénnyel és szeretettel töltődöttek meg, és most összeolvadnak egymással és így tehát manifesztálod a Mennyet a Földön. Lásd a Fény egy Sugarát keresztüljönni az (összeolvadt) piramisod csúcsánál szembe a koroknacsakráddal, és az energia egy csodálatos pulzálása/lüktetése halad lefelé a gerinceden a piramisodból, amely lefelé néz. Az energia ezen pulzálásai biztosítják a 9. dimenziós és a csecsemőmirigy csakrák áramlását a tested összes részében, és a felsőbb és alsóbb csakráidban is. Lélegezz be mélyen, és csak engedd meg a képnek, hogy leülepedjen a képzeletedben és a testedben.

Szeretteim, a Portál, amit aktiváltunk ma, Nada Úrnő segítségével, és a Fény Nagy Testvériségének vezettetése alatt, számos ciklus végét valósítja meg. Látni fogjátok, a befejezetlen ügyeiteket bármikor amikor elvégzed ezt az anyagot, és a saját időkeretednek megfelelően 9 évre visszamenőleg, a felszínre fognak kerülni azok a dolgok, amelyek még betejesedésre várnak. Úgy hogy egy belső szükségletet fogsz érezni, hogy felold, amely felkavarodást, felfordulást okozott benned vagy körülötted. Mágnesesen be leszel húzva a befejezetlen ügyeid irányába, és a szeptember hónapja az Átjárótok, hogy felszabadítsátok önmagatokat a múlt ezen mintázatai alól és bármilyen befejezetlen ügy alól. Ez egy csodálatos időszak arra, hogy megnyilvánítsátok az elhatározást és hogy megtisztítsátok az utat, amelynek el kell jönnie. Mindnyájan (akik végigmentettek ezen az anyagon), horgonyokként szolgálva a Szeretet 99 Szirmú Virágának és a 99 Oszlop számára nagyon gyorsan keresztül fogtok menni ezen a cikluson, azért, mert ti vagytok a támaszai azoknak, akik keresztül fognak menni egy óriási változáson és a ciklusaik befejezésén. Sok változás fog a világotokban kiemelkedni, sok ember fog kiemelkedni a poraiból, hogy szembenézzen azokkal, akik visszaéltek velük, megtagadták tőlük, és azok, akik a mások keze általi szenvedés fájdalmát tapasztalták, különösen a hatósági szervek és hatalmak magas pozícióiban lévő emberektől. Ne zavarjon a felfordulás, ami jön. Ez azoknál a vállalati, közösségi, kormányzati szervekben, és más intézményekben, mint például a vállalati környezetben lesz, ahol bármiféle visszaélés megy végbe. Sok változás lesz továbbra is a gazdaságban, politikailag és környezetileg.

Mivel ez egy időszak vége, egy fajta mozgalom is lesz a meghatalmasodás egy új ciklusába. Ezért sok megrendezett, az emberek becsapására irányuló, hazug civakodás és kritizálás üti fel a fejét az Amerikai és Dél-Afrikai, valamint a világ más kormányainak politikusai között. Ne vásároljatok be ebből a drámából, és hazug színjátékból; maradjatok leföldelve és tudjátok, hogy minden egy kiegyensúlyozott feloldást talál. Ez kitisztítja a régit, az elavultat, utat csinálva az újnak, és pontosan annak, amelyen mindnyájan végig mentek ebben a pillanatban. Kitörlitek a régit, azért mert az új előtettek van. A kapcsolataitok a barátaitokkal, családotokkal, ismerőseitekkel, és a partnereitekkel egy kicsit ingatagnak tűnhet ebben az időben, de lovagoljátok meg a hullámot, ez egy nagyon fontos tisztulás, tisztítás, egy olyan, amely elől nem futhatok el, de olyan amelynek inkább át kell adnotok magatokat és ezzel áramolni. Csodálatos gyógyulások fognak végbe menni, és azok , akik úgy döntenek, hogy nem mennek át a gyógyulási folyamaton el lesznek távolítva a teretekből folyamatosan és az utak új irányai megnyílnak a számotokra. A Spirituális Megvilágosodás egy nagyon erőteljes energia és felfedi, hogy mi volt felelős azért, amely fájdalmat, egyensúlyhiányt, és diszharmóniát okozott.

Nada Úrnő átölel titeket a 9. dimenziós Magenta Sugarával még egyszer, létrehozza a mágneses mezőt körülöttetek, amely kiterjed a partnereitekre, a gyermekeitekre és a családotok minden más tagjára. A védelem Magenta Rácsainak védelme állandóan a helyén fog maradni számotokra. A másik ok, amiért ez változékony időszaknak előtűnhet azért van, mert a belső gyermek egy nagyon mély gyógyuláson megy át, és biztos vagyok benne, hogy pontosan ismeritek a belső gyermek viselkedését. Szóval számos belső poronttyal nézhetek szembe. És kérlek ne vegyetek rész más emberek belső gyermekének gyógyulási drámájában, nem ez a célotok. Már keresztülmentetek ezen, és most vezetőként álltok, a példa által vezetve, megvalósítva az eszközöket, amit tanultatok, és nem elkapottan az alsó egó dinamikáiban. Ne félj attól, hogy amit mondtunk azt jelenti, hogy a változékonyság fizikailag olyan lesz, amely az életedet veszélyeztetné. Az energia lesz változékony, az emberek pedig harapósak, elevenek lesznek, például a fejvesztettség intenzívebb lesz, mert az energia megtalálja magának az utat, hogy felszínre kerüljön és ki legyen fejezve, azért, hogy feloldottá váljon.

Merlin Nagyúr a kvantum mechanika egy új szakaszát fogja lerögzíteni, és a pillanatban az egyéneknél, akik vonzódnak ahhoz, amit csinál, gyors változás lesz és a mágia és csodák manifesztációjának egy fontos időszaka.

És ez így van, szeretteim, átölelünk titeket a Folyékony Szeretet 6. dimenzójának zavartalanságában. Soltec Nagyúr egy puha rózsaszín rózsát helyez a Szeretet 99 Szirmú Virágaitok középpontjába, amely elhozza a gyógyulást, és egyensúlyt nektek, támogatva titeket ezen energiák integrációjában. A Szeretetének programjának Tudományát szövi körétek és rajtatok keresztül, és segíteni fog Nada Úrnővel a Spirituális Megvilágosodás és Feltétel nélküli Szeretet tanításainak lerögzítésében. Bízzatok abban, hogy minden rendben van és mindig is rendben lesz a világotokban.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja, szeretettel üdvözöllek és megáldalak benneteket. Adonai