Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ízisz Istennő 7. Dimenziós Beavatás

isis_wip_by_neutralie-d378fp5a.jpgCsatornázta: Michelle Eloff©
Johannesburg, Dél-Afrika; 2005. június 3
Fordította: Hatejer Emese   

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a közvetítő személlyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

___________________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a világosság, a megértés, a tudatosság és a fogékonyság áldásait.

Üdvözöllek benneteket szeretteim. Nagy örömmel és élvezettel tölti el szívünket, hogy itt lehetünk veletek a mai napon, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Nővéreink, ahogy előkészítjük Ízisz Istennőnek azt, hogy elhozhassa a beavatásának tanításait, támogatni kívánunk mindannyiótokat a bölcsesség, a fény, a hang és az igazság spirituális energiáinak lehorgonyzásában, elhozva a lényeteket a harmónia egy állapotába. Ez a harmónia a hangon keresztül jön el hozzátok, kimondottan a zenén. A zene hangja egy harmonikus vibrációt tud kibocsátani és fel lehet használni, hogy összetörje a sűrű és stagnáló energiákat.

A hang ereje egy nagyon lényeges dolog az embernek, hogy újra összehangolva és újra kalibrálva dolgozzon a fizikai és energetikai énjeitek energia rendszerein. A spirituális/szellemi rész lehorgonyzása, azért a célért van, hogy belehelyezzen titeket a most állapotába. A most állapota a jelenlegi pillanatra fókuszálva működik, biztosítva, hogy az energiátok ne váljon szétszórttá, ami manifesztálja a zűrzavar egy állapotát a ragaszkodás következményeként, az energia túl messzire nyúlik a múltba, vagy még inkább kiterjed az energia távoli jövőbe.

Ez a különleges beavatás arról szól, hogy húzzátok vissza a jelenléteteket a mostba, azért, hogy egy teljesen önmegvalósított lénnyé váljatok.

Ezért, vizualizáld az energia négy kúpját, behatolni az energiameződbe,/ezt úgy képzeld el, mint egy kúpalakban spirálosan áramló energiát/ és minden egyes lélegzettel, ahogy kilélegzel, képzeld el az energia e kúpképződményeit belépni a koronacsakrádba, átáramlani a csakrarendszereden és lehorgonyozva őket a földön. A fény ezen kúpjai az energia négy oszlopa. Ízisz Istennő segíteni fog titeket elhozva a harmónia egy új állapotába ezen beavatás ideje alatt és az energia időtartamát ez által alkotta meg. Ez az időtartam személyre szabott lesz. Ezért nővéreim, én most távozom és szeretetben üdvözöllek és megáldalak benneteket. Adonai.

Ízisz vagyok, az Istennők Istennője.

Üdvözletem.

A jelenlétem itt van ma veletek ez alkalommal, azért van, hogy megünnepeljük a spirituális energia lehorgonyzását, (mert) amit ma elhozunk rajtatok keresztül az létfontosságú a bolygótokon élő gyermekek fényének felemelkedéséért.

Az önmegvalósítás éppen olyan fontos, mint hogy fenntartsátok a fizikai egészségeteket. Minden pillanatban felismertek valamit magatokkal kapcsolatban, az önismeret, öntudatosság terében álltok. Hosszasan beszéltem az öntudatosságról a beavatottjaim első csoportjával. Ezzel a csoporttal is meg szeretném ismertetni az önmegvalósítást. Felismerve, hogy többek vagytok annál, mint amit a fizikai világotokban láttok, beavatva az igazi szabadság folyamatába, megszabadítva titeket a béklyóktól, amik az elméteket a gondolatok alacsonyabb birodalmaihoz kötik és megszabadítva titeket a legyöngítő érzelmektől, amik csapdában tartottak a szenvedésben és a korlátozó helyzetekben.

Elutaztok az Istennők Templomaiba.

Ti mind Istennők vagytok a gyökereitekre való emlékezés folyamatában, helyreállítva az alapot, ami elhoz titeket a teljes és tökéletes önmegvalósításba. Sokszor beszéltek arról, és mondjátok: ”Felismerem”, ”Felismertem” ”A felismerésem...” Igazából felismeritek, hogy illúzió az, amit igaznak gondoltok. Ez az, amiért az önmegvalósítás első lépése arról szól, hogy felismered az igazi valóságot. A Valódi én/mag/ elvetését. [szójátékként; Real-i-sation] Felfogni, megérteni az illúziót, azt igényli, hogy érintkezésbe lépjetek avval a világgal, amellyel megosztjátok az életet. Megérintve az Anya-Atya Isten teremtésének minden aspektusát, és elfogadva, hogy mindez a ti egy részetek. Mindent tükröz a külső és belső létezésben. A nőies energia, amit megtartunk, nélkülözhetetlen azon spirituális szint lehorgonyzásához, amit jelenleg aktiválunk. Az élet ezen négy kúpjának a lehorgonyozásáért le kell rombolni azokat az energia erőmezőket, amik állandósítják a bujaság tudatosságot /A bujaság tudatosság a kapzsiság, ami  a hiánytól való félelem /a harmadik dimenziós világon belül és kilökni ezt az erőmezőt ebből a mátrix pontból. 

Ez lerombolja a programozásokat, ami helybe tartja a bujaság tudatosságot, ami hatással van negatívan a világotok gyermekeire. Ez az oka, amiért ez olyan fontos, azért mert ha a gyerekeket továbbra is kizsákmányolják, így lesz ez az Istennő erejével is. Az Istennő energiája még jobban kizsákmányolttá fog válni.  Ez továbbra is a pillanatban fogja tartani a buja (ság tudatossággal kapcsolatos) képzeteket/asszociációkat.

A spirituális energia lehorgonyzása valami, amit általában az idő legnagyobb részében teszünk, hogy megalapozzuk az energiamezőtök felépítését. Minden egyes személy energiamezője a tudatosság változatainak egy rendszeréből készült, amelyik elősegít egy földelést. Ezt a földelést nevezzük mi horgonyzásnak.

Lehorgonyozva az ilyen fényt, behoz egy elengedést vagy egy integrálást, és amikor az integrálás helyet foglal, az elengedés is automatikusan megtörténik. Mielőtt elkezdjük az elengedést a gyerekek tudatosságánál, ami kötődik az Atlantiszi időkhöz, ahol az ilyen buja kifejeződések gyakoriak voltak. Valójában, ahol ez most tart, rosszabb, mint Atlantiszban volt. Volt egy hívás a fény összes dimenziójának Istennőihez, hogy előlépjenek és támogassák annak a spirituális erő lehorgonyzásának folyamatát, amelyik meg fogja világítani a buja képzeteket/asszociációkat, amiket az Istennőhöz és az ártatlansághoz és a tisztasághoz társítottak az Istennővel és a gyerekekkel (kapcsolatosan). Ez a spirituális lehorgonyzás az energia 12 új portálját fogja megnyitni, amelyen keresztül 12 Istennő fogja tartani a fény ezen lehorgonyzását. Ti nővéreim, részesei vagytok ennek a lehorgonyzásnak és behúzzátok majd ezt az energiát az Istennőkkel és meg fogjátok lelni a személyes életetekben, ami az önmagatok erejének és szépségének a megvalósításába belép. Az én meghallja az Anya-Atya Isten szavait az énedhez, aki teljesen megvalósítottan áll a fény magasabb világainak a valóságán belül.

Milyen felismeréseid voltak mostanában, amiről azt gondolod, felszabadító volt a számodra? Mit hiszel ez a felszabadulás, mit hozott el számodra? Az életed, és tudatosságod milyen területe, ahol felszabadulást keresel?

Amin osztoztok ma nővéreim, közvetlenül kapcsolódik a fény lehorgonyzásához, ami jelenleg lejátszódik. Ez egy visszatükröződése, annak, ami útnak lett eresztve, hogy eleresztődjön, és ami jön és integrálódik. Felismeritek ti is magatokban, amit a Föld Anyának fel kellett ismerni önmagáért, és amire a kollektív tudatosság rá fog jönni egy mértékben. Amiről úgy döntötök, hogy kibontakozzon, és megszabadultok a jelzett folyamatban, mától kezdve az ajándékokká válnak, amiket látni fogtok eljönni a felszabadulásotok eredményeként és ez jelezni fogja számotokra, hogy az integráció eljön az emberiségért. Egy személy nem tud segíteni (önmagában az emberiségen), de válhat önmegvalósítottá, amikor megszólítja a fény világát, a bölcsesség, az igazság, a szeretet, a tudás és a hatalom világát. Lehetetlen nem megvalósítani magatokból többet, amikor elkötelezitek magatokat egy ilyen útnak.

Ami további felelősséget hoz elő, hogy felismerjétek, a világ, amiben vagytok valójában pillanatnyilag beteg.

Ez egy beteg világ, és az émelygés, a kór, a betegség minden emberi lényen belül megtalálható. Ez a belső émelygés, a belső betegség, ami külső betegségeket idézett elő. Legyetek tudatosak arra, hogy az elkövetkező 4 évben és azután, drasztikus változások lesznek, orvoslásilag, drámai változások azt illetően, ahogy az orvosi létesítményeket strukturálják. A kórok, betegségek önmagunkban is gyökeres változáson mennek át. Az információ meg fog jelenni, annak bizonyítására, hogy a HIV/AIDS (vírusokat mesterségesen) tervezték meg és elterjesztették (ezeket a betegségeket a világban). Ez azért történt, hogy szándékosan megfertőzzék az emberi fajt. Azonban hogy az emberiség reagált rá, azért történt, mert volt egy igény belül ilyen betegséghez való ragaszkodáshoz.

Egyértelmű eddig, amit mondtam? (Igen)

Ennek a változásnak a fontosságát nem tudom eléggé hangsúlyozni.

Az önmegvalósításnak létre kell jönnie, mert az önmegvalósítás állapotán belül egyre több illúzió megszűnik. Mivel aktívan a kvantum mező részét képezitek, igen ez így van. Azonban a terv, amit választottatok az, hogy annak megfelelően dolgoztok. Ezért az energia mezők és a kvantum mező között, ti kapcsolatot létesítetek ezzel, amit behoztok a lényetekbe azért, hogy biztosítsa a világotok kollektív tudatosságának, hogy ez által a nagyon kreatív és bőséges energia által megáldott legyen.

Minden teremtett lényen belül van egy rendszer vagy egy szerkezet, ami az energiákat a helyén tartja. Minden alkalommal, amikor az energia elmozdul egy olyan újabb spirituális energia születik, mint ami helyet foglal ma. Ez a horgonyzás elhoz egy mélyebb megértést az emberiségnek, a világotok gyermekeivel való bánást illetően.

Azt hiszem ma reggel esett néhány szó a gyerekek jelenleg fokozódó megbetegedéséről. Nem meglepő, figyelembe véve a folyamatot jelenleg és az energia összes új erőit, amik bejönnek. Az energia ezen erői tovább fognak növekedni a frekvenciáikban a napfordulóig. Ezért a gyermekek továbbra is érezni fogják az elmozdulásokat az energiában. Szükségük van (a gyermekeknek) arra, hogy bejussanak szerepük megvalósításának egy állapotába és ott egyensúly fognak lelni. Sok gyermek már elmozdult a hatásköréből, annak eredményeként, ami a világotokban folyik. Ezeknek a spirituális energia rendszereknek a lehorgonyzása abból a célból van, hogy összehangolódjanak veletek. Mindegyik gyerek egy bizonyos szempontból egy olyan edény, amin keresztül az energia képes mozgatni magát, elengedni magát, és leföldelni önmagát.

Lépjünk most be a személyes folyamatotokba, ami felszabadít titeket, és látni fogjátok, amit ez a felszabadulás elhozott nektek, ahol több felszabadulást szeretnétek megtapasztalni.

Nővéreim és fivéreim itt az idő, hogy elképzeljétek az energia ezen négy kúpját behatolni, abba amit úgy vizualizáltok, mint a lényetek szívét, képzeljétek el ezt a helyet lényetek közepében. Lásd ezeket az oszlopokat behatolni ebbe a szívcsakrába, behívva a Föld Anyába mindent, amit kijelentettél, megvalósítottál, és amit szeretnél, hogy felszabaduljon. Az ajándék, ami a felszabadulás eredményeként jön el a lényetek egy részévé válik.

Képzeld el, ahogy behatol a központodba, eggyé válik a kristályokkal a testedben, és szervezeted minden kristályából kiüríti azt a rezgést, aminek mennie kell, és mindazok amelyek jönnek,/a kúpon keresztül/ átalakítják vagy kölcsönhatásba lépnek avval, amit ki kell engedni a testedből, mert ezen energia által megérintődik.

Képzeld el ezeket az energiákat belemerülni a növényekbe, a vízbe, a virágokba, mindenbe, kölcsönhatásba a természettel, ami az energia által meg lesz érintve, az ajándékok által, amivel találkozol az önmegvalósításod folyamatában.

Képzeld el, hogy a spirituális energia eme négy kúpja kiemelkedik Gaia Istennő testéből, és behatol az éterikus mezőbe és minden kis gyermekbe a bolygón. Ezek a kúpok azt jelentik, hogy elküldik a felszabadulás és az önmegvalósítás megtapasztalását, kiegészítő és élő szerkezetekké válnak a spirituális energiával, amit lehorgonyoztunk ma.

Jelen van veled most a 12 Istennő. Ezek az Istennők továbbra is segíteni fogják az energiák összes elengedését, ahogy a fény 12 portálja aktiválttá vált. A felszabadult fény ezen 12 kúpja elhozza a nagyobb lehetőséget a bolygótok embereinek, a gyerekeknek és felnőtteknek. Minden Istennő felkínál nektek egy ajándékot. Minden egyes ajándék az erősségetek és hatalmatok részévé válik. Ti kértétek ezt, földeljétek le, ami a legfontosabb számotokra ebbe az időben.

Legyen ez egy feladat, amelyet szeretnétek kivitelezni a személyes énetekkel vagy egy feladat, ami a nagyobb egész hasznára válik. Itt az idő, hogy lehorgonyozzuk ezt ezen a spirituális fényen belül. Gábriel, Rafael, Mihály és Uriel itt vannak, hogy elhozzák számotokra a horgonyzás energiáit, amit igényeltek, hogy megteremtsétek az alapját a jövőtökre alapozott megvalósításoknak, amit birtokoltok.  Megköveteltétek, hogy életre keltsétek ezt, hogy jelentést adjatok ennek, azért hogy értelmet adhasson az életnek, annak az életnek amit választottatok, hogy megéljétek, és az az élet, amit mások választottak, hogy megéljenek, kölcsönösen hat egymásra vagy összeillik azzal az élettel, amiről úgy döntöttetek, hogy megélitek. Ahogy lehorgonyozzátok a spirituális energiát így lángra lobbantotok egy új szenvedélyt. Mindnyájan előhívtátok, hogy legyen erőtök része és ennek alapján járjon el.

A fejedben vagy hangosan kimondott szóban, ha úgy tetszik, ismételd utánam, amennyiben ez a kívánságod és folytatása lesz ezeknek az energiáknak:

„Előhívom a fény Istennőit, a bölcsesség Istennőit, a szeretet Istennőit.

Megidézem az igazság Istennőit, az igazságosság Istennőit, a becsületesség Istennőit, az integritás Istennőit, az inspiráció Istennőit, a kreativitás Istennőit.

Megidézem a szinkronicitás Istennőit, a stabilitás Istennőit, a nőies elv Istennőit és az Istennőket, akik a férfias és nőies elveket tartják... Kérem, hogy az energia ezen szálai olvadjanak össze avval a lénnyel, aki az Én Vagyokot alkotja, és ez a minden, ami Én Vagyok integrált aspektusává válik. Kérem, hogy az összes kifejezésem, mentálisan, energetikailag és fizikailag az Anya-Atya Isten fénye által legyen motiválva. Megidézem a fény hatalmát, a Kelet-, Nyugat-, Dél- és Észak-Arkangyalait. Előhívom az elemek erejét, a víznek, földnek, tűznek és levegőnek erejét. Kérem ezeket az energiákat, hogy egyesüljenek velem, és hozzák létre az energia egy köpenyét, amelyből erőt tudok nyerni. Azzal, amivel a tudatosságomat, az energia mezőimet, az inspirációimat fogom táplálni és ami a teremtésem egy részévé válik. Megajándékozom magam, mint az Isten Anya-Atya fényének egy csatornája. Úgy állok, mint egy áldás a spirituális energia számára, hogy lehorgonyozzam a földön, a Föld nagyobb javáért. Megvalósítom az isteniségemet, megvalósítom az erőmet/hatalmamat, felismerem a helyemet az Anya-Atya Isten világában. És ez így legyen, ez így van. ”

Nővéreim, most töltsetek avval el egy kis időt, hogy átadjatok bármilyen gondolatot. Amikor készen vagytok, a kommunikációtokkal velük, megkérünk mindnyájatokat, hogy adjatok hozzá egy áldást a fény ezen kúpjaihoz, amit leföldelnek. Kérlek, szóban mondjátok ki ezt, ez szintén jelezni fogja a folyamatotok beteljesülését az Istennővel folytatott kommunikációval. Kérlek mondjátok ki ezt most. (Pl: Szeretettel megáldom az összes embert a bolygón.)

Megkérem ezt a csoportot, hogy hozzon létre egy oltárt, és erre az oltárra helyezzetek bármit, amiről azt hiszitek, hogy képviseli a fényt, az igazságot, a szabadságot, és a szeretetet, amit megosztottatok itt ma. Minden nap, gyújtsatok egy gyertyát (ha megtehetitek vagy képzeljétek ezt el), ez képviseli az önmegvalósítás lángját. Lássátok a gyertyát, ahogy fényt ad minden férfinak, nőnek és gyermeknek és vetítsétek ki ezt a lángot a világ testébe, azért hogy érezhessétek ennek a testnek az önmegvalósított támogatását, segítve őt annyira amennyire ő segít titeket. Tiszteljétek, amit megvalósítottatok, elismerve az utat, amin vagytok, minden nap. Szólítsátok fel a Kegyelem elemeit, hogy áldjanak meg a Kegyelmükkel azért, hogy továbbra is megtapasztalhassátok az önmegvalósítás kecsességét. Lehetetlen a felemelkedés szintjeit teljesíteni, a teljes önmegvalósítás vágya nélkül. Mivel aktívnak lenni az utadon megvalósított állapotba hoz téged. Végül is, az újratörténés hatalmával, felismerve az életed magadon belül, amit külsőleg is kifejezett/képviselt.  Hozzátok létre ezt az oltárt, bizonyos értelemben, mint egy szenthely az Istennek, az Istennőnek, amin éltek, az Istennőnek, ami bennetek él, és az Anya Istennőnek, aki egyesül az Atya Istennel. Ez nem jelenti azt, hogy tagadjátok meg az Atya Istent, a spirituális felébredéssel, ami most megtörténik, megtartjátok a fényt, a spirituális megnyíláson keresztül, az Istennőn, a jelenen és a múlton keresztül.

Ez a lehorgonyzás körülbelül 48 órát fog igénybe venni. Ez alatt az időszak alatt lehetnek olyan pillanatok, amikor úgy érezitek, mintha az elektromos energia áramai átjárják a testeteket. Néha érezhettek még szédelgést. Földeljétek le magatokat az által, hogy gyökeres és gumós zöldségeket fogyasztotok, és nyers élelmiszereket, amik a földből származnak.

Különösképpen ettől a csoporttól kérjük, hogy a korall különböző színeivel dolgozatok együtt. Azt is kérjük, hogy dolgozzatok a víz opállal. Ez a két energia elhozza az érzelmi testet a megvalósulás egy helyzetébe a bolygó számára, amint az emberiség felismeri a negatív érzelmek pusztító erejét. Sokkal könnyebb és kellemesebb lesz, hogy átöleljétek az érzelmi testetek pozitív aspektusait. A beavatásotok elvisz titeket az énetek és a munkátok tudatosságának egy másik szintjére. Egy újabb szintre visz el benneteket a bőségetekbe, hogy önmegvalósítottak legyetek. Ez megnöveli a bölcsességetek frekvenciáit, amihez kapcsolódtok, azért hogy a magasabb dimenziók aspektusának mindegyikén keresztül az élet, a bölcsesség, az igazság, a tudás, a hatalom, a bizalom, a hang spirituálisan lehorgonyozódjon, ami lehet, hogy megköveteli az önmegvalósításon keresztül, ami segíteni fog másoknak is, hogy ugyanezt tegyék.

Becsüljétek az Istennőt magatokban, tiszteljétek az Istennőt, amelyen éltek, és tiszteljétek az Istennőt a nővéreitekben, és ugyanúgy az Istennőt a fivéreitekben. Becsüljétek az Istennő teremtését a gyerekek, és a természet alakjában, és amikor csak lehet, tiszteljétek az életet.

Ízisz vagyok, az Istennők Istennője, és békében lehettek. Namasté

Kuthumi vagyok, visszatértem ennél a pontnál. Nővéreim, az energia, amit jelenleg lehorgonyoztok ebben az időben, azt okozhatja, hogy gyengébb intenzitású energiákat érezhettek ma. Mindössze annyit kell tennetek, ha ez lehetséges, hogy adjatok magatoknak egy kis pihenőt, lehet, hogy nem tűnt olyan intenzívnek ez alkalommal, de az energia intenzitása elhozott egy nagyon magas vibrációt. A testetek az étvágyatokon keresztül is reagálhat erre, szóval ha pusztító étvágyatok lesz a nap végére, akkor ne lepődjetek meg.

Amikor egy ilyen energiát lehorgonyzunk, különösképpen spirituálisat, az energia elektromos áramainak formájában, ami keresztülhalad az éteren, és ami keresztülmozog a testen, beleértve a Föld Anyát és titeket is, sok energiát emészt fel ennek a megtartása és lehorgonyzása.

Az energiának ezen megtartása és lehorgonyzása keresztülhúzza az energiát rajtatok keresztül, ez megnöveli a fizikai tested anyagcseréjét és néha kihat a pajzsmirigyre is. Ez az, amiért néhány ember a sok energia munkától hajlamos a pajzsmirigyhez társult problémákat megtapasztalni. Azonban, ezen fény lehorgonyzása nővéreim nagy előnyt fog jelenteni a személyes növekedésetekben és az önmegvalósítás folyamatában, amiről úgy hiszem, hogy Ízisz Istennő már kifejtette. És nagyon megtisztelő és nagyon örömteli, hogy megoszthatjuk ezt, és a teret veletek ez alkalommal. Fontos, hogy emlékeztesselek mindnyájatokat a kapcsolatokra az Istennővel és a 12 pontra, amihez kapcsolódott.

Hadd mondjam el, ezeket a pontokat.

Az egyik Johannesburgban, a másik Pretoriában, a harmadik pont egy olyan helyen van, amit úgy ismertek Roodeport, - ez a helyes. Ez után továbbhalad Natalba,  Durbanba,  Amanzimtotiba, és  Umhlangába. Ezután Cape-be(Fokba) megy, Fokvárosba magába(Cape Town), Stellenboschba, Hermanusba, Fishoekba,  Noordhoekba és Atlantiszba. Ez is Fokvárosban van, (konkrétan egy hely neve, nem pedig az ősi Atlantisz).

Szeretett Nővéreim, van-e bármiféle kérdés, mielőtt befejezzük a köveztítést.

Kérdés: Kuthumi meg tudnád mondani ki a 12 Istennő.

Hogyne!  Sumeera Istennő, Istár Istennő, Artemiszt Istennő, Athéné Istennő, Vénusz Istennő, Suatra Istennő, Laluna Istennő, Írisz Istennő,  Jezabel Istennő és Mária Istennő.

Ízisz Istennő kapcsolódik a 12. ponthoz, az ő energiáját inkább Istár Istennőn keresztül tartja, ez Gaia Istennő, aki kiterjeszti az önmaga egy aspektusát, mint egy energiát.

Az Istennő(Gaia) tartja meg a 12. pontot Ízisz Istennővel.

És ez így van, akkor nővéreim és fívéreim, ahogy átölelünk titeket, mindennel ami az Istennő erejében van, azért hogy mindnyájan megtapasztalhassátok az ő erejét belül, megnyilvánítva külsőleg, elhozva minden alvó Istennőt az önmegvalósítás tudatosságának egy állapotába. Az önmegvalósított tudatosság megérintheti a földeteket, elhozva ezzel Ízisz Istennő fényének békéjét. Mindnyájan meg lehettek áldva a fényének békéje által. A fény ragyoghat bennetek, ahogy érzitek elhullajtja a világra, túlhaladva az egótok félelmén és megérintve a világot melegséggel és szeretettel. Minden, amiről úgy döntötök, hogy energiát fektettek belé, az Anya-Atya Isten fényével legyen átölelve.

Az Anya-Atya Isten bölcsességével és igazságával lehettek megáldva. Beléphettek annak megvalósításába, hogy milyen csodálatosak is vagytok, és hogy mindenki és minden egyedülálló személy megoszthatja ezt a létezést veletek, amire egyenlő lehetőség van, hogy manifesztáljatok egy ilyen nagyságot. És minden mindig jól lehet az életetekben.

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és szeretet arany sugarának chohanja és üdvözöllek és szeretetben megáldalak benneteket. Adonai.