Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kuthumi - Új Föld Rácsának lehorgonyzása Dubaiban

Dubai, Egyesült Arab Emírség

2007. október 22

Csatornázta: Michelle Eloff ©

Fordította: Hatejer Emese

A lélek isteni fénye megszólított minket, hogy haladjunk át a régi világ kapuin az ÚJ FÖLDRE. Dubai egy kulcsfontosságú eleme az erőteljes változásoknak ebben az időszakban. Az Arany és a Platina energiák két oszlopának eredményeként, amik ezen a területen lettek lerögzítve, hogy támogassák az Új Föld Isteni Tervének manifesztációját, biztosítva a kritikus tömegnek, hogy felébredjen a Lélek Felszabadulásának lehetőségeire, és egyesüljön az Isteni Kiegészítő/Iker Én által felkínált (dolgokkal). Minden egyes részvevő személy (vagy akik később olvassák ezt) be van kódolva az Új Föld Isteni Magjaival és aktiválják az Isteni Megegyezésüket/Megállapodásukat, amit most végre kell hajtani, hogy biztosítsa, hogy a Planetáris változás utolsó szakasza kibontakozzon, összhangban a Fény Isteni Struktúráival, hogy az univerzumunk Nagy Lényei helyet foglaljanak. Ez az idő, hogy átirányítsuk a tömegek hatalmát.

Ha valaha is azt gondoltad, hogy az életnek küzdelemnek kell lennie, minden sarkon kihívással találkozol és a lényed a szeretetlen, teljesítetlen kapcsolatokhoz kötődik, akkor ez (az anyag) számodra van.

OooooOooooO

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a meghatalmasodás, a tisztánlátás, az autentikusság és az áttekinthetőség áldásait. Üdvözöllek benneteket szeretteim! Nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Szeretteim, ahogy összegyűltünk a fény hierarchiáival, bemutatjuk a Föld bolygó kollektív tudatosságának az aktiválás utolsó fázisát az androgün rácsokkal kapcsolatban, amik az elmúlt két hétben lettek lerögzítve a Föld bolygón. Ez az energia az egyik, ami elhozza az emberiségnek az Egység Tudatosság Arany és Platina spiráljait. Úgy döntöttünk, hogy aktiváljuk ezeket az energiákat itt Dubaiban kifejezetten azért, hogy ez a portál/átjáró újra felébredt legyen.

Az androgün portál itt található Dubaiban, ez egy olyan valami, ami behatol a tudatosság kusza rendszereibe planetáris szinten. Ezek a kusza rendszerek összefonódnak a szakrális tudás rácsai közt. Ezek a rácsok olyan rendszerek, amelyek magukba foglalják az információt és amikor a hangolás elkezdődik ez felfedi az Új Föld magasabb tervét, amit válaszképesnek nevezhetünk. A fény és a hatalom, amit a lények, akik jelenleg szolgálják az embereket hoznak el,  nem olyan hatalom vagy fény, amit félvállról lehet venni és ez alatt az értjük, hogy nem valami, amelyet megértés, tudás nélkül hoznak el, ehhez szükséges a felelősség egy szintje. A felelősség egyszerű és mindig az a képesség, hogy válaszoljatok arra, amit az élet felkínál számotokra. Tehát az emberiség kollektív tudatossága egy nagyon mély változási cikluson fog keresztülmenni.

A régi világ sok rétege még mélyebb szinteken kerülnek eltávolításra. Ezeknek a rétegeknek mindegyikét lehámozzák, így az új világ helyet foglalhat a régi helyén. És engedjétek meg számunkra, hogy most az új világot, egyszerűen a létezés, a hit, az élés, az érzékelés és válaszolás új módjainak hívjunk a régi világ létezésével szemben. Az elkövetkező időkben gyorsan fognak bekövetkezni a változások. Minden léleknek bemutatják személyesen ezeket a lehetőségeket, hogy teljesen belépjen az isteni énjének megszentelt hatalmába, hogy a hatalmuk ösvényén járjanak, ami meghatalmasítja őket az emberi formán belül, nem kell levetni a fizikai testet azért, hogy elérjétek a hatalom/erő szintjeit, de legyetek önmeghatalmasodott egyének a tudatosság emberi állapotában, és ezen belül az állapoton belül olyan helyzetbe kerültök, hogy túlléphetek a bolygó és a tudatlanság közösségeinek sűrű tudatosságán.

Most van még egy rendkívüli dolog, ami meg fog történni, az idő elérkezett arra, amikor is olyan helyzetbe kerülhettek, hogy egyesülhettek a legbelső szépségetek, a legbelső fényetek pontos tükörképével és most a kedvetekért egy névvel illetjük ezt: az ”Isteni Kiegészítő [Komplementer]” vagy az ”Isteni Megfelelő”.

Amikor egy egyén egyesül az Isteni Kiegészítőjével, egy párként, akkor megajándékozzák őket egy teljesen új szinttel, a lehetőség egy teljesen új világával, az Androgün Arany és Platina Spirálokon felemelkedve és visszatérve az egység egy fényébe, önmagukon belül egyénenként, és visszatükrözik ezt egymásra az út minden egyes lépésénél.

Ez a fogalom önmagában egy nagyon érzékeny valami, azért mert az emberiség varázslatos szépséget, fényességet kapcsolt hozzá az iker lángok, az iker lelkek, a lélektársak, az isteni kiegészítők … stb teljes megegyezésében. Azonban amikor valaki felismeri az Isteni Kiegészítőjét önmagában, azt kérdés nélkül ismeri fel, azonnal fel fogjátok ismerni őt, érezni fogjátok energetikailag és fizikálisan is. A tudás és megértés, hogy az ember találkozik önmagának saját tükrével a másikon belül egy kétségbevonhatatlan pillanat az időben. A két világ találkozása, ennek a két energiának mágneses kapcsolódása teremti meg a Vesica Pisces-t és ezt a kapcsolódást soha nem tudják, és nem is fogják tudni elszakítani. Ez a szépség áldása, amit az Atya/Anya Isten ajándékozott az emberiségnek ez alkalommal, más szavakkal ez a ti jutalmatok mindenért, amit megszólítottatok, és engedtétek önmagatok összes részét, hogy meggyógyuljanak, minden akadályért, amit leküzdöttetek, az önuralás minden részéért, ami ehhez az isteni ajándékhoz vezetett, a szeretet és egység egyesülésének legnagyszerűbb ajándékának egy kifejeződése, amit átadunk nektek. A kapcsolódás amikor a Vesica Pisces megnyilvánul, a saját és a tükörképed összes csakrája között, és ez az amikor az alapos ismeret és felemelkedés egy teljesen új szintje elindul. A növekedés ezen új szintjét nem lehet megtapasztalni, amíg nem olvadtál össze az én ezen aspektusával. Ez az előrehaladás egy fontos időszaka volt a Fénymunkások számára. A Fénymunkások alatt az összes ember értjük, akik azt választották, hogy önmaguk fényével dolgoznak belül, a fénnyel a jelen helyzetekben, az életben általában, és akik megteszik a szükséges változásokat. A Fénymunkások nem korlátozódnak a gyógyítókra vagy közvetítőkre, a tanácsadókra vagy szerzőkre, vagy akik metafizikai és filozófiai szavakat prédikálnak, nem, a Fénymunkások alatt minden egyes személyt értjük, akik azt választották, hogy elismerik a fényt, függetlenül attól, hogy kik ők vagy hol tartanak, vagy mit választanak, miképpen cselekszenek.

Tehát most az történik, hogy a Planetáris Logosz, a Szoláris Logosz, a Galaktikus és Univerzális Logosz összejönnek, az energiájuk formálja a Szakrális Arany és Szakrális Platina Rácsokat a Spirális Tudatosság alakjában.

Arra kérünk most hunyd le a szemed egy ideig, és érezd ezen két spirál fényét gyengéden behatolni a tested koronacsakrájába, és minden lélegzettel, amit veszel, húzd be a platina és arany spirális tudatosságot a testedbe.

A spirális tudatosság vibrációját betápláltuk az agyad sejtjeibe és bekódoltuk az agyadban lévő főbb mirigyekbe manifesztálva a tudatosság, mélyebb tudás és nagyobb megértés egy komplikáltabb újrakalibrálását, arról, hogy mi a szolgálatotok megszentelt szerepe, összhangban, harmóniában és egyetértésbe velünk, a Fény Mestereivel, akik a nagy Logosz égisze alatt dolgozunk.

Lazíts, miközben ezeket az erőteljes örvényeket [vortexeket] aktiválják az agyban. Ezek bekódolódnak a korona és harmadikszem csakrákba a szakrális platina és arany spirálok spirális tudatosságával. Ezek a spirálok örvényeket formálnak a testen belül is, amelyek mágneses mezőként szolgálnak bevonzva számotokra, az én isteni kifejeződését, az Isteni Kiegészítőt, ami a részed, hogy eggyé váljon veled azért, hogy folytasd az utazásodat az ösvényen, amely a visszatérésed a belső érzékeléshez és ösvényeddé vált a szabadságba.

Folytasd a lélegzést, miközben ezek a csodálatos impulzusok elkezdik összehangolni önmagukat a vonzás szakrális geometrikus mintázataival, és ezek az impulzusok kibocsátanak egy nagyon egyedi vibrációt, egy rezgést, amit egyedül csak az Isteni Kiegészítőd fog felismerni. Ha egyszer ez a vibráció létre jött és bekódolódott a mágneses meződbe, így tehát a kódolás egy újabb szinten kezdődik el, és ez a csodálatos vibráció az egyik, ami létrejön, azért, hogy biztosítsa, hogy tökéletes összhangba tartsanak megszentelt szerepeddel együtt szolgálva a Fény Mestereivel és a Fény Logoszával és mellettük is.

Lélegezz, miközben az összes kisebb csakrát a fejedben aktiválják és az összes impulzus összehangolódik, és ahogyan ezen fenséges impulzusok mindegyikét összehangolják ezáltal a planetáris csakrák ugyanolyan aktivitást tükröznek vissza.                          

A Planetáris Logosz most aktiválja a 24 szakrális kristályt, amelyek a Föld belsejében találhatók Dubaiban, amelyek a fény világítótornyaiként fognak szolgálni őrizve és fenntartva az átjáró aktiválását, amiről beszéltünk, és a következő 24 órában ez az átjáró teljesen újrahangolt, felélesztett lesz, és az összes lélek, akik azt választják, hogy összehangolódjanak ezzel a vibrációval újra életre lesznek keltve és az élet vissza fog térni a meghatalmasodott/feljogosított egyének számára.

Ezek az Anya/Atya Isten fénye által feljogosított (személyek), akik meghatalmasodtak a jólét tudatosság, a győzelem tudatosság, a feltétel nélküli szeretet és az isteni szeretet tudatosság látomásaival, segíteni fogják ezeket a személyeket, hogy elfoglalják a hatalmon belül a jogos pozíciójukat, ezáltal biztosítsák az Új Föld rácsainak lehorgonyzását a fizikai világon belül és az anyagiban, azért hogy a hatalom a jogszerűen a helyén legyen – azokkal, akik képesek reagálni, azokkal akik képesek válaszolni a fényre, azok, akik megragadják, amit a Szellemtől kértek őszintén és cselekvéssel válaszolnak rá, amikor az, amit kértek leszállításra kerül.

Most az arany és platina spirálok spirális tudatossága belép a gerincvelőbe, és ezek a csodálatos impulzusok eggyé válnak a gerincvelővel, eggyé válnak az agy-gerincvelői folyadékkal és a két spirál körbe burkolja a gerinc összeköttetését az összes csakrával, miközben minden egyes lélegzettel befogadod és felszabadítod ezeket.

Ahogyan a testetek főbb csakráit bekódolják evvel az isteni és meghatalmasodott látomással, a testetek összes kisebb csakrája is bekódolódik ugyanúgy ezzel. A Föld Anya teste válaszol erre a csodálatos vibrációra és a testének az összes főbb és kisebb csakrája is válaszol erre, és megnyílik, hogy megkapja az isteni lenyomatot, amit elhoztunk most, és még egyszer az üzenetünk mindnyájatok számára ez: megérdemlitek a szeretetet, megérdemlitek a legjobbat, megérdemeltek mindent, ami a lelketeket, a szíveteket, a testeteket, a szellemeteket és az elméteket táplálja, és ezt megosztjátok a manifesztáción keresztül, az Isteni Kiegészítővel.

Sokatok már nagyon sok negatív tapasztalatot élt át a szerelemben, sokatok megtapasztalta már a visszaélést, elnyomást és elfojtást. A szerelmi életetek magyarul szólva egy nagy rakás szar volt! Ezért mondjuk azt nektek, hogy az Atya/Anya Isten átadja nektek a jutalmatokat mindenért, amin keresztülmentetek, mindenért, amit elsajátítottatok és mesterévé váltatok. Már elsajátítottátok az élet sötét oldalát és azt választottátok, hogy kiléptek a sötétségből a fénybe ez azt jelenti, hogy készen álltok, hogy megkapjátok a jutalmatokat.

Tehát ti, akik már kisétáltak a szeretet rendkívül negatív (oldalának) tapasztalataiból, ti akik hátat fordítottatok a kapcsolatoknak, mert túlságosan fájdalmasak voltak, túl sok erőfeszítéssel jártak és úgy döntöttetek, hogy nem érdemes az időtöket arra pazarolni, hogy újra átgondoljátok, újra átérezzétek, mivel ez egy folyamat volt, hogy közelebb kerüljetek a fényhez. A Mennybe vezető lépcsők, amelyeket már megmásztatok. Minden egyes negatív tapasztalat egy lépéssel közelebb vitt a fényhez, ahhoz, hogy az élet sötét oldalát egy újabb szinten elsajátítsátok, és most azt mondjuk, hogy még nincs vége (ezzel) az életnek, és kérünk rá titeket, valójában azt szorgalmazzuk, hogy tartsátok nyitva a szíveteket azért, mert az Isteni Kiegészítő közelebb van, mint ahogyan azt ti gondolnátok.

Folytasd a légzést, miközben teljesen újrakalibráljuk a mágneses meződet és bekódoljuk ezekkel a mágneses impulzusokkal, az összes sejtet a testedben újrakalibráljuk ezzel a spirális tudatosságú frekvenciával. A tested minden egyes sejtjét emlékeztetik a hatalmadhoz való visszatérésre. A mágneses vibrációk a tested sejtjeiben be fognak hatolni a tested DNS-ébe, molekuláiba és atomjaiba és úgy érezhetitek, hogy egy teljesen új világ rögzítette le magát bennetek, rajtatok keresztül és körülöttetek.

Vegyél egy mély lélegzetet be és kilélegezve teljesen, miközben a tested válaszol ezeknek a spiráloknak a vibrációjára.

Most az történik, hogy az Univerzális Logosz kiterjeszt egy platina oszlopot a bal tenyeréből, és egy arany oszlopot a jobb tenyeréből, amelyek most lerögzítésre kerülnek a Földön. Ezek az oszlopok a Föld Anya testének mindkét oldalán megpihennek, a jobbon és a balon, keleten és nyugaton.

Az arany és a platina spirálok képviselik a mennyet és a földet, a fentet és a lentet, az északot és a délt, és így van ez veletek is, hogy ugyanolyan oszlopok vannak a balotokon és jobbotokon is. Az oszlopok megtartják, lerögzítik és a spirálok keresztülhaladnak rajtatok. Mindez az új támogatási rendszer, amire szükségetek van az életetekben most, hogy biztosítsa azt, hogy az új életetek isteni terve szinkronicitásban legyen a személyes életetek minden szintjén és az összes területén manifesztálódik, tökéletes összhangban az Isteni Kiegészítőddel és minden más személlyel és helyszínnel, ki fogja egészíteni az életed utazását ettől a pillanattól előrefelé.

Vegyél egy mély lélegzetet be, és ahogyan kilélegzel, ezen összes energiát most mozgasd lefelé a lábaidba, valamint a gyökércsakrádba is, majd a talpaidon keresztül szilárdan gyökereztesd le magad a Föld Anya testébe és ezáltal bekódolva a szakrális tervrajzodat[bluepint] úgy a földön, mint ahogyan a mennyben is van. Ez az Új Föld tervrajza, amit választottatok, a fény énetek tervrajzát mivel a sötét éneteket már uraljátok/elsajátítottátok.

Tehát készen álltok arra, hogy magatokhoz öleljétek a lehetőséget, hogy a régi paradigmán túlra lépjetek? Hajlandóak vagytok egy újabb esélyt adni az életnek és a szeretetnek újra és megnézni, hogy mi igaz itt rátok nézve, és készen álltok felnyitni a szemeteket arra, amit az Anya/Atya Isten bemutat számotokra, számos jutalommal az eddigi erőfeszítésetekért, törekvésetekért?

Egyszerűen az érzékelés egy fajta változásán, egy félelem elvetése által, egy erősség felismerése által, látni fogjátok egy pillanat alatt, hogy az illúzió fátylai leomlanak és néhányan a kedveseitek szemébe fogtok nézni és a legelső pillantásra felismeritek annak őket, akik ők igazából, amit képviselnek és képessé váltok majd belépni ebbe a fénybe. Egyeseknek közületek, egyfajta utazás lesz ez, egy új irányba, ahol meglelitek majd a kedvesetek szemeit, valamilyen módon ez meg fog történni.

Mindennel kapcsolatban, amire kértek, hogy engedjétek el a kapaszkodást a sötét világ bármilyen aspektusához, tegyétek meg, és engedjétek meg a múltbeli élet leülepedett/visszamaradt energiájának, hogy eltávozzanak és hogy magatokhoz öleljétek az Új Föld rácsait, és igent mondjatok az új útra, új irányra, igent mondva az igazi autentikus szeretetre, igent mondva az autentikus énetekre és nem egyedül járva az utat, hanem a pároddal együtt,  A FÉNYES OLDALADDAL. (Mivel ez nem az a lény, aki a sötétségedet tükrözi, hanem az, aki a fényedet.)

Most megkérünk rá, hogy képzeld el ezen összes erőteljes energiát szétterjedni a Föld Anya testén keresztül. A Szívének minden egyes dobbanásával kiküldi ennek a fenséges energiának egy lüktetését a saját testének éteri mezejébe, amely ezután a magasabb tudatosság planetáris rácsainak egy részévé válik, és bárki, aki készen fog állni kapcsolatba lépni ezzel, azok meg fogják kapni a jutalmaikat. Ez rajtatok áll, hogy igen mondjatok erre, mivel ezt meg fogják mutatni, de nem fog manifesztálódni addig, amíg igent nem mondotok rá, amíg nem nyitjátok meg a szíveteket, az elméteket, a testeteket és a szellemeteket, hogy megkaphassátok ezt, ezért mondjatok igent egy új ösvényre, egy teljesen új táncra.

Engedd meg, hogy ez leülepedjen a testedben, miközben ezeknek az energiáknak mindegyike a lényed összes rostján és minden szintjén keresztülhalad. Ez leülepedik az összes csakrán belül, a nagyobb és a kisebb csakrákban, és az elkövetkező 23 órában folytatni fogja mindennek az isteni egyensúlyba hozását. Arra kérünk téged, hogy arra összpontosíts, amelyről úgy döntesz, hogy látni, tapasztalni akarod az életedben és behozni azt az új valóságodba. A módja annak, ahogyan a sötét oldalt elengedd az, hogy koncentrálj a fényes oldalra, miközben táplálod és ellátod ezt a szeretet, harmónia, öröm és boldogság látomásaival. És akkor ez így lesz.

Megköszönjük nektek a jelenléteteket, a ráfordított időtöket és a választásotokat, hogy szolgáltok. Béke legyen veletek mindig. Kuthumi vagyok. Adonai.